Hallották hírét a Baranya–bajai Szerb–Magyar Köztársaságnak? Pedig volt ilyen… Ha nem is létezett sokáig... Létrehozását Dobrovits Péter szerb-német származású festőművész javasolta 1921 augusztus 14.-én, a pécsi Széchenyi téren megtartott népgyűlésen.

Dobrits és Linder Béla – Pécs akkori polgármestere – gyújtó hatású beszédeit lelkesen üdvözölte a főként az 1919-es Tanácsköztársaság után ide menekült vörösökből, valamint nemzetiségiekből álló „tömeg”. Ez megoldást jelenthetett a többszörös problémára…

Egyfelől, a Trianont követő tárgyalások értelmében a megszálló szerb-szlovén-horvát csapatoknak 1921 augusztus végéig el kellett hagyniuk a megszállt baranyai, bácskai területeket. Ez persze, nem igazán tetszett a megszállóknak, még úgysem, hogy Bácskát, a Délvidéket nekik ítélték a békeszerződésben. I. Péter király és kormánya abban reménykedett, hogy – ha számukra kedvezően alakulnak a körülmények – ezek a területek még náluk maradnak.

Másfelől az itt menedéket kapott, a Károlyi-idők és a későbbi bolsevik-éra alatt magukat exponált menekültek is tartottak attól, hogy ha a magyarok bevonulnak Pécsre, vége lesz a jó világnak. Ekkoriban ugyanis – Bécs mellett – Pécs számított a kommunista emigráció másik központjának.

Harmadrészt, számos szerb, horvát, bosnyák, sokác, bunyevác, - bár mindent összevetve tekintve kevesebben voltak, mint az itteni magyarok -, nemzetiségi alapon támogatta az ötletet. Csak megjegyzésként: az 1919-es népszámláláson „diszkréten” megsúgták a számlálóbiztosoknak, hogy a megszálló szerb-szlovén-horvát csapatok katonáit is számolják hozzá a lakossághoz.

Úgy tűnt, hogy mindent adott ahhoz, hogy még több területet szakítsanak el a megcsonkított az amúgy is megcsonkított Magyarországtól. És ezért sok mindenre hajlandóak is voltak. Szerb-Szlovén-Horvát Királyság (ebből lett a későbbi Jugoszlávia, 1929-ben) erősen kommunista-ellenes vezetői például simán elnézték a bolsevik propagandistáknak, hogy nyíltan hirdessék a munkások között a szovjet eszméket, dicsőítsék az orosz forradalmat. Ezt otthon nem tűrték volna el, de itt, a „szent” célért, mindent. Az már egy másik kérdés, hogy a helyi bányászok, munkások erre nemigen voltak vevők…

És tulajdonképpen itt dőlt meg a pár napon át fennálló új államalakulat. Mert mindössze két dolog hiányzott a fennmaradásához: a külső támogatottság – I. Péternek esze ágában sem volt szembekerülni az antanttal, ha ezek a megyék az ölébe pottyannak, jó, ha nem, hát nem – és belső, valós erők, melyekre támaszkodhatott volna. Hiába hirdették ki megszületését másnap, tizenötödikén több környékbeli városban is, hogy a helyiek mostantól egy független állam polgárai, azok jórészt csak néztek, hogy mi ez az új őrület. Felteszem, a háború, Trianon, az ilyen-olyan megszállások után már nagyon elegük lehetett az egész politikának nevezett mulatságból és leginkább arra vágytak, amire a legtöbb ember mindig is: hogy nyugodtan élhesse a maga kis életét.

A rövid, de tündöklőnek nem nevezhető pár nap után a rövid életű törpeállam potentátjainak már nem is volt más dolguk, mint sürgősen csomagolni és pucolni. Dobrovits a későbbiekben azt állította, hogy ez valóságos népvándorlás volt, 15-20 ezer ember hagyta el a vidéket, hogy Pasics szerb miniszterelnök védőszárnyai alá húzódjon. Főként szerbek, akiknek földet ígértek odaát…

Pontos adatok nincsenek a menekülők számára, egy azonban biztos, teljesen felesleges volt útnak indulniuk. Horthy kormányzó nem bánt keményen a visszatérő területek lakosságával, még a kérészéletű köztársaság „élharcosai” számára is hamarosan amnesztiát hirdetett.

Forrás: Wikipédia; Mult-kor.hu; Rubicon.hu; Tortenelemportal.hu.

Képek: Wikipédia;Tortenelemportal.hu.