Kevesen emlékeznek I. Béla királyunkra. Az iskolában alig tanítanak róla valamit, még haláláról sem beszélnek, amely minden bizonnyal egyedülálló a világon. Alig hiszem, hogy akadna még a világtörténelemben olyan király, akit a saját trónja ölt meg.

I. Bélával ez történt. Ez bizonyos, ha származása nem is annyira. Géza magyar fejedelemnek volt az unokája, apja pedig valószínűleg az a Vazul volt, akivel I. István olyan kegyetlenül elbánt. Vazult, vagy más források szerint Vászolyt pogánylázadása miatt a király megvakítatta. Más források azt állítják, hogy nem Vazul, hanem testvére Szár László volt Béla apja.

Orseolo Péter herceg, aki István örökösének tekintette magát, akadálynak tarthatta Bélát és két testvérét Endrét és Leventét. Az öregedő István úgy érezte, hogy nem tudja megvédeni a hercegeket, ezért maga javasolta nekik, hogy meneküljenek el az országból.

A hercegek először Csehországba menekültek, itt találkoztak a szintén menekült II. Mieszko lengyel fejedelemmel. A fejedelemnek sikerült visszaszereznie trónját – pedig veszélyes alkalmatosságok voltak a trónok akkoriban – a hercegek pedig elkísérték Lengyelországba. Itt Béla a pomerániaiak elleni háborúban vezérként irányította Mieszko hadait és annyira kitüntette magát, hogy a fejedelem hálából hozzá adta lányát, Richezát. Akár a népmesékben… Valószínűleg későbbi ragadványnevét, a „Bajnok” előnevet is itt szerezhette Béla.

Mert a későbbiekben nem sokat viselt hadat. Erről így írt Jókai Mór:

"Első Béla egyike volt Magyarország legnagyobb királyainak.

Az utókor ugyan szereti azokat nagyoknak nevezni, kik harci győzelmeket kötöttek nevükhöz, de nagy volt az is, ki a békét fenn tudta tartani népei számára.

Első szava a trónra lépés után kegyelemosztás volt; elleneit, kik szétfutottak az országba és azon kívül, visszahívta, nejeiket meghagyta birtokaikban. Országgyűlést hivatott össze, minden helységből kettőt az éltesebbek közül.

Még szigorúságában is tudott kedélyes lenni; midőn egy ízben a napimádók követeket küldöttek hozzá, azzal az őszinte kérelemmel: hogy hadd gyújtsák ők fel a keresztények templomait: a jámbor király, ahelyett, hogy mint elődei, kardélre hányatta volna a lázadókat, poroszlókat küldött le hozzájuk, nagy korbácsokkal s ütlegekkel verette szét az egész pogány forradalmat, melyet ha karddal támadt meg, tán ezrek életébe kerül. Soha sem lázadt fel többet a pogány vallás mellett senki.

...

Törvényt hozott az uzsorások ellen, árát szabta a vagyonnak, megkisebbíté a nép adóját. A krónika azt írta fel róla: hogy a szegény bővülködött alatta és a gazdag dicsekedett. Vajha tudták volna utódai, hogy ez a legnagyobb dicséret, mit egy fejedelemről elmondhatni."

Azért Béla békésnek mondható uralmáig még lefolyt egy kis víz a vén Dunán…

I. András (más névváltozatban: Endre) 1048 elején hazahívta öccsét, hogy legyen segítségére a III. Henrik német-római császárral szembeni nézeteltérésben. Bélát nevezte ki a magyar hadak fővezérévé, valamint a testvérének adta az ország egyharmadát (dukátus) is, azzal, hogy halála után a trón rá száll.

A testvérek kapcsolata egészen addig felhőtlennek tűnt, míg Andrásnak nem született fia.

A vesztes III. Henrikkel 1053-ban kezdődtek meg a béketárgyalások. Nem lehet azt mondani, hogy elkapkodták volna a dolgot, mert egészen 1058-ig eltartottak. Közben Henrik elhalálozott, hat esztendős fiára, IV. Henrikre maradt a béke megkötésének feladata. A morvamezei békében a német-római császár sem anyagi, sem területi igényeket nem támasztott, a magyarok hűbéresi viszonya pedig már fel sem merült. A béke megpecsételése érdekében András fiát, Salamont és Henrik nővérét, Juditot eljegyezték egymással. Az eljegyzés előtt, 1057-ben – tán, hogy nagyobb nyomatékot adjon az ügynek - András királlyá koronáztatta fiát, Salamont.

Béla távolmaradt a gyerekek eljegyzéséről, ezzel persze újabb találgatásokra adott okot, meg persze ellenségeinek egy jó kis áskálódásra. Ami – talán – nem is lehetett annyira alaptalan. Akkoriban igencsak csábító volt a magyar trón.

Ekkoriban történhetett – ha megtörtént egyáltalán – a legendás eset: a királyi tanácsadók azt javasolták az ekkora már hordszékbe kényszerült Andrásnak, hogy ölesse meg Bélát. András inkább békés megoldást szeretett volna, azt, ha öccse lemond a koronáról, fia Salamon javára. Ezért 1059-ben magához hívatta testvérét – ma úgy mondanánk: egy jó kis tesztre. Felkínálta neki a koronát és a kardot. A korona – természetesen – a királyságot jelképezte, a kard a dukátust. András úgy tervezte, hogy ha Béla a koronát választja, nem távozhat ép bőrrel, de Bélának nem csak ellenfelei, jóakarói is voltak András udvarában. Bizonyos Miklós ispán titokban odasúgta neki, hogy a kardot válassza és Béla vette a lapot. Jól vizsgázott, a kardot választotta.

A testvérviszályt mégsem sikerült elkerülni. Béla ezek után kicsit sem érezte biztosan a fejét a nyakán. Lengyel feleségével Lengyelországba utazott, ott hadat gyűjtött, hogy visszatérve erővel rendezze a vitás ügyeket.

A két testvér serege a Tiszántúlon találkozott, András oldalán német, Béláén lengyel segédcsapatok. A küzdelemben Béla maradt felül, András menekült.

"Az András királlyal levő magyarok látván, hogy Béláé a győzelem, elhagyták András királyt, és átálltak Béla herceghez. András király Németország felé futott, de el nem menekülhetett; a mosoni kapunál ugyanis elfogták. És mivel a Bakony erdejében Zirc nevű udvarházában gondatlanul tartották, meghalt. Szent Ányos hitvalló monostorában temették el, melyet ez a király alapított Tihanyban, a Balaton tavánál." (Kálti Márk – Képes krónika)

1063-ban a nagybátyja elől a Német-Római Birodalomba menekült Salamon ottani segítséggel kívánt visszatérni Magyarországra és erővel megfosztani I. Bélát a trónjától. Az Ausztriában készülődő sereg ellen Béla csapatokat küldött, de vállalkozása sikertelen volt. A várható német betörés miatt országgyűlést hívott össze Dömösre és ezen a gyűlésen esett meg vele a nevezetes szenzáció, a saját trónja sebezte halálra.

"A jámbor Béla király ezután betöltve uralkodásának harmadik évét, királyi jószágán, Dömösön összezúzódott beomló trónján; teste gyógyíthatatlan betegségbe esett; az ország néminemű dolgai miatt félholtan vitték a Kanizsva patakjához; ott távozott el a világból. A Szent Megváltó monostorában temették el, melyet maga épített azon a helyen, melynek neve Szögszárd. Merthogy Béla szög színű volt és szár, azért nevezte el Szögszárdnak, a maga állapotáról, monostorát." (Kálti Márk – Képes krónika)

És halálával a béke rövid korszaka is véget ért Magyarországon… Vagy tán nem is volt olyan fura az a halál? Ha Salamon egy jóakarója épp a trón körül járt az előző éjjel...

Kép: I. Béla koronázása