…a végén még hadnagy lesz belőle. Legalábbis így végződött az egyik legnevezetesebb huszárcsíny, kuruc haditett. Bár a sikerhez kétségkívül kellett az ellenség, egy labanc generális elővigyázatlansága, tán ostobasága is.

Ezért őszinte szívből mondhatunk neki köszönetet…

Az 1708. esztendő elején jó idők járták a kurucokra. Bottyán János, mint a Dunántúl kormányzója az előző évben, a labanc túlerő ellen vívott sorozatos csatákban megvédte a rábízott országrészt. De a magyaros virtus, a kuruc mentalitás nem igazán a védekező harcmodorról szól, épp ellenkezőleg, az ellen folytonos abajgatásáról, zaklatásáról. Ennek pedig legjobb módja portyázás, aminek mindig is nagy hagyománya volt a magyar lovas hadviselés történetében.

A nevezetes és sikeres portyáról így ír Thaly Kálmán, a kuruckor nagy 19. századi történetírója:

"Bottyán tábornok hadvonalainak vizsgálata közben február 10-ike táján érkezett Lipótvár alá… s néhány nap mulva Nyitrára folytatta útját, hogy a várat és a Balogh- s Esze-dandárokat megtekintse. Nyitván február 15-én kiválaszta egy igen bátor és ügyes huszárőrmestert a Galánthai Balogh István ezeréből, hogy a Vágon átalküldje Pozsony és Nagy-Szombat tájára, – biztos tudósításokat szerzendő a németek hadállásairól. – Bornemissza János – így hitták az őrmestert – jól ismeré azon vidéket, minthogy réthei, Pozsony megyei születésű vala s katonái is mind e tájiak valának. Midőn megkapá a tábornok parancsát, Kolinovics szerint 14, Szluha Ferenc szerint 23–24 elszánt legénnyel még azon éjjel megindula. A Vágon és a németek hadvonalán szerencsésen általvergődött."

De Bornemissza János nemcsak „általvergődött” – már ha vergődésnek lehet nevezni azt a nem mindennapi lovasteljesítményt, ami még békeidőben, nyugodt körülmények között is dicséretére válna bárkinek. A portyázók egyetlen nap alatt több mint húsz osztrák mérföldet tettek meg. Ez így nem hangzik valami soknak, de ha valaki utánanéz, kiderül, hogy egy osztrák mérföld nagyjából 7.6 kilométer, akkor mindjárt más a leányzó fekvése.

Mégsem erről maradt olyannyira emlékezetes a portya, ilyesmit mások is megcselekedtek, nem kevesen, nem kevésszer. Az már azért ritkább szenzáció, hogy egy ilyen lovaskaland során, csak úgy mellesleg, elfogják a labanc hadak helyi fővezérét, és ha már lúd legyen kövér, mindjárt a teljes, a nagyszombati labancoknak szánt zsolddal egyetemben.

Starhemberg (vagy Stahremberg – a forrásokban mindkét írásmód előfordul, döntse el ki-ki maga, melyik tetszik neki) generális, a labanc hadak frissen kinevezett parancsnoka, nem volt gyáva ember. Vagy egyszerűen csak óvatlan? Hintaját, a pénztárral mindössze húsz-huszonöt vasas lovas kísérte. Ez kétségkívül nem kis erő, de ha meggondoljuk, hogy a cselt vető, hasonló létszámú kurucok milyen gyorsan felaprították őket, hát vigyázhatott volna jobban a saját becses bőrére. Vagy nem ismerte, vagy nem hitte el a magyar portyázókról szóló történeteket. Elég drágán megfizetett érte.

Thaly Kálmán szerint:

"A hintó ajtajához legelőször Végh János nevű kuruc közvitéz férkőzék; a küzdelem zajára Starhemberg megragadta s lövésre készen tartá pisztolyát. Amint Végh az ajtót ki akarja vala nyitni, Starhemberg kitüzelt reá, de Végh a lövés pillanatában elég ügyes volt, a kitartott pisztoly végét kardjával annyira felvágni, hogy a golyó melle helyett kalpagját hordá keresztül, bár üstöke táján fejét is megsértette. Erre Végh kirántá a kocsiból és lefegyverzé Starhemberget s a pénztárnokot. Míg a többiek – kik közül egy Rácz Miksa nevű, komáromi labancból kuruccá lett kóborlót ismerünk – a hintó motozásához fogának: Bornemissza, Szenczi Lányi János, Mészáros Mátyás, Karácsony Ferenc és még néhány más kuruc a csalitba vitték foglyaikat, s elkezdték vallatni. Starhemberg konokul tagadta kilétét, tagadták félrevitt és külön vallatott alattvalói is. Ekkor oda érkezik vérző fejével, átlőtt kalpagjával Végh János és kapott sebe miatt dühödten – arcul ütötte a császári hadak főgenerálisát, – a kuruc közlegény. Sőt sebe vérdíja fejében Starhembergnek drága zsebóráját is elvéve. A főpénztárnok azonban, s Miksa gróf komornyikja, kiket agyonlövéssel fenyegettek, ha meg nem vallják uruk kilétét, végre engednek félelmüknek s megmondták Bornemisszáéknak; hogy az elfogott és Végh által oly gonoszul traktált egyéniség nem más, mint gróf Starhemberg Miksa, a főtábornok."

A lényeg tehát megvolt. Fogtak maguknak egy labanc főtábornokot, begyűjtötték az ellenség zsoldját, még aranyóra is került… Nem is volt más hátra, mit sürgősen pucolni, vissza a biztonságba, kuruc területre.

 A visszaúton külön nehezítést jelenthetett értékes foglyuk, mert a tábornokok általában nem arra vannak bazírozva, hogy fiatal, jó erőben lévő magyar huszárokkal tartsák a lépést lóháton. Az osztrákok meg persze nem annyira akarták hagyni, hogy a vezérüket ilyen szemtelen módon elragadják tőlük, Vágfarkasdnál az átkelésüket a partról, már vagy 500 labanc figyelte árgus szemekkel és csőre töltött fegyverekkel.

Bornemissza nemigen tehetett mást, fegyvert szegezett a tábornoknak és megkérte szépen, ugyan beszélje már le katonáit mindennemű akcióról, lövöldözésről. Ez meg is történt, aminek a legékesebb bizonyítéka, hogy Bottyán János ünnepi lakomáján, melyet a neves fogoly tiszteletére rendezett, már együtt ettek fogoly és elfogója, a nemes Maximillian von Starhemberg és jobbágyi származású Bornemissza János.

Őt még az a tisztesség is érte, hogy maga vihette foglyát a nagyságos vezérlő fejedelem, II. Rákóczi Ferenc elé. A fejedelem hadnaggyá nevezte ki bátorságáért. Barabás Tibor nagyszerű regénye és a belőle forgatott film nem véletlenül kapta a Rákóczi hadnagya címet. (Csak zárójelben: a Bán Frigyes rendezte film minden idők harmadik legsikeresebb magyar filmje.)

Na jó, és mi történt azután? Az örök kíváncsiság gyakran nem hagyja nyugodni a dolgozót…

Az mindenki tudja, hogy a Rákóczi szabadságharc sajnos elveszett, a kuruc világ véget ért. Hőseink, Bornemissza János és Starhemberg gróf, mindketten túlélték a háborút. Bornemissza Réthén telepedett le, Starhemberg természetesen Bécsben. Míg nem, egy napon… Bornemissza meglátogatta Starhemberget Bécsben. Azt sajnos nem sikerült kiderítenem, hogy ez legenda-e, vagy tényleg megtörtént, de remekül illik a történethez a hepiend. A tábornok szívesen fogadta, a nyitrai „vendéglátás” emlékére csaptak egy remek lakomát. Starhemberg neje pedig száz arannyal honorálta férje egykori foglyul ejtőjének, hogy kaland során férjének nem esett baja.

Forrás: Felvidek.ma; Lovasok.hu; Nagy Tibor – Egy kuruc portya emlékére; Igazmagyarok.uw.hu; Wikipédia; Bánlaky József – A magyar nemzet hadtörténelme;

Kép: Gróf Stahremberg Miksa elfogatása a kuruczok által 1708 február 16-án - festő Greguss Imre (Vasárnapi Ujság)