1924. június 10-én, nagy diadalt ünnepelhetett a magyar sajtószabadság: József Attilát a Büntető törvényszéken a Schadl-tanács Lázadó Krisztus című verséért 8 hónapi fogházra és 200 000 korona pénzbüntetésre ítélte, a költő védője - Vámbéry Rusztem - minden igyekezete ellenére.

A költeményt a rövid életű Kék madár irodalmi és művészeti szemle hozta le 1923 október 19.-én. Művéért a Napkeletben - a Magyar Irodalmi Társaság folyóirata, főszerkesztő: Tormay Cécile - hevesen támadták. (Mély tiszteletem a Magyar Irodalmi Társaságnak és kézcsókom a főszerkesztőnőnek!)

A vád elejtését hiába kérte, a pert nem kerülhette el, az ítélet megszületett. A sajtó sokat foglalkozott az ítélettel, por és kontra. Hogy milyen hatása volt az események későbbi alakulására, az ma már nehezen megállapítható. Egy biztos, József Attilának országos ismertséget szerzett a reklámnak ez a nem oly kellemes módja.

A fellebbezés után a Táblabíróság októberben 8 hónapról egy hónapra mérsékelte a büntetést. 1925. március negyedikén a Kúria felmentette az Istengyalázás vádja alól.

Ezek a tények, röviden összefoglalva. A Wikipédia segítségével bárki könnyen ellenőrizheti a leírtakat.

A vers irodalmi értékéről biztos hosszan tudnának beszélni irodalmi ítészek, általános iskolás tanító nénik bőven mesélnének a „mondanivalójáról” és hívők, nem hívők remekül elmoralizálgathatnának a valláshoz való viszonyáról.

De nem ez az érdekes.

Akkor mi?

Adott egy tizennyolc éves srác. Ír egy verset - nem ez az első költeménye -, mely megjelenik egy gyakorlatilag múlt - és, mint a későbbiekben kiderül - jövő nélküli lapban. A nagy tekintélyű országos társaság folyóirata - melyet bevallottan a Nyugat „ellensúlyozására” alapítottak - azonnal támadásba lendül. A közismert és országos hírű írónő, a főszerkesztő támogatásával, vagy legalábbis beleegyezésével. Mit bizonyít ez?

Először is: a srác tényleg nagy költő lehetett már akkoriban is, különben nem másztak volna ennyire a pofájára. Másodszor: fafejek mindig is voltak az világban és mindig is lesznek. A fafejség örök, mint a hidrogén. De ez nem újság.

József Attila számára sem lehetett ez valami nagy meglepetés, tekintve, hogy 1923. december 13.-án érettségizett a Werbőczy gimnáziumban, ahol magyarból Pintér Jenő tankerületi igazgató volt a vizsgáztatója. Ki is érdemelt nála egy kettest. Kétlem, hogy túl sokan ismernék ma Pintér Jenő nevét, ha anno nem úgy alakulnak a dolgok, hogy ő osztályozza József Attilát. Ezzel persze nincs egyedül a sorban, gondoljunk csak a jó Horger Antal úrra!

Ha örül Horger Antal úr,

hogy költőnk nem nyelvtant tanul,

sekély

e kéj -

József Attila: Születésnapomra (részlet)

Horger úr tán szintén csak annak köszönhette neve fennmaradását, hogy a gyomra nem vette be Attilánk egy versét.

Nincsen apám, se anyám,

se istenem, se hazám,

se bölcsőm, se szemfedőm,

se csókom, se szeretőm.

József Attila: Tiszta szívvel (részlet)

Van egy dühödt, lázongó kamaszunk, akinek mindenféle baja van az egész világgal, és nem ezt nem is rejti véka alá. Akkora a pofája, mint ide New York és nem tojik be, ha be úgy véli, be kell szólnia valakinek. Tán nem kéne széttaposni…

Mert - sajnos - ismeretes, mi lett az ügy s az ember vége. Végállomás: a vonat alatt.

Mert utóbb még kiderülhet - bár oly szemtelen volt, hogy a piaci legyek hozzájártak tanfolyamra -, mégiscsak neki volt igaza.

Ki tudja miért, a születésnapján, április 11-én ünnepeljük a költészet napját… Ma lenne 112 éves…

(Forrás: Wikipédia)

Kép: József Attila Vágó Mártával 1928-ban