Kevesen tudják, hogy a „Nagy háborúnak” nevezett I. világháború és a II. világháború között Magyarország megvívott egy kis háborút is. És ebből, a kis országok kis háborújából, győztesként került ki…

Nem tudom, hogy ma mit tanítanak az iskolákban az 1939-es magyar-szlovák háborúról - már ha tanítanak egyáltalán valamit -, de előlünk, mikor még én jártam suliba, a szocializmus idején, szemérmesen elhallhatták még a létét is, mert a proletár internacionalizmusnak nem tett volna jót, ha sokat emlegetik.

Nem is ismerem az akkori csehszlovák tankönyveket. Talán szlovákoknál is hasonlóképp jártak el, hasonló okokból, de az sem lehetetlen, hogy odaát lelkesen felemlegették, mint bizonyítékot a magyar revizionista törekvésekre. 

Nézzük a háború előzményeit.

Az 1938. november 2.-i, úgynevezett I. bécsi döntés értelmében Magyarország visszakapott az akkor még létező Csehszlovákiától körülbelül 12 000 négyzetkilométernyi területet, melyet az igaztalan trianoni diktátum értelmében csatoltak el. Ez tulajdonképpen egy etnikai revízió volt, magyar többség lakta területek kerültek vissza az anyaországhoz. A magyar és csehszlovák fél tárgyalásaikhoz döntőbírónak felkérték a Trianonban komoly szerepet játszó Franciaországot és Nagy-Britanniát is, de azok - érdektelenségükre hivatkozva – távol maradtak, így a megegyezés német és olasz ellenőrzés alatt jött létre. Ezt, a békeidőben létrejött szerződést a nagyhatalmak – Nagy-Britannia és Franciaország is - kötelező érvényűnek ismerték el.

Négy hónappal később, 1939. március 13.-án Hitler meghívására Jozef Tiso-t (Tisza József) Berlinbe utazik, itt azt figyelmeztetést kapja, amennyiben a szlovákok nem alakítanak önálló államot, úgy Csehország német annektálása után előfordulhat, hogy a lengyelek és a magyarok megszállják a szlovák területeket, míg önálló államként élvezhetik Németország védelmét. Tiso gyorsan dönt: táviratilag összehívja a szlovák parlamentet és másnap, 14.-én kikiáltják a független Szlovák Köztársaságot, melynek első elnöke a részben magyar származású szlovák nacionalista, Jozef Tiso.

Ugyanekkor a német csapatok befejezik Csehország megszállását.

A szlovákokat igencsak meglepte, hogy Magyarország már március 15-én elismerte az újonnan létrejött szlovák államot.

Március 17.-én a Szlovákiában állomásozó csehszlovák csapatok cseh nemzetiségű tagjai parancsot kapnak a hazatérésre. Ezzel Szlovákia védereje jelentősen meggyengült, azt a vidám tényt már nem is említve, hogy a távozó csehek – mintegy „testvéri” ajándékként – sok esetben megrongálták, használhatatlanná tették a hátrahagyott hadfelszerelést.

Március 15-én, hajnalban, a meglehetősen hiányosan felszerelt magyar hadsereg bevonul Kárpátaljára és megkezdi annak visszafoglalását. Sehol sem ütközik komoly ellen állásba, így március 18-án reggel Werth Henrik vezérkari főnök jelenthette Teleki Pál miniszterelnöknek, hogy a területet – a tervek szerint – elfoglalták. Kárpátalja jelentős része visszatért Magyarországhoz.

A magyar támadás Szlovákia ellen 1939. március 23.-án indul meg, a résztvevő csapatok létszáma mintegy 20-25 000 fő. A támadás a szlovákokat felkészületlenül érte, így az előrenyomuló csapatok szinte semmi sem gátolja a térnyerésben. A szlovákok felderítő repülőgépek útján szereznek tudomást a bevonuló csapatokról. Ezután mindkét fél, repülőkkel kisebb bombatámadásokat hajt végre az ellenséges erők ellen.

Március 24.-én reggel a szlovák csapatok ellentámadást indítanak. A páncélgépkocsikkal megerősített szlovák gyalogság előretör és este 22.00 órakor megindul az általános támadás a magyarok ellen. A magyar tábori tüzérség azonban páncéltörőkkel fogadja őket, mire a támadás fejvesztett menekülésbe csap át.

Estére a szlovák csapatoknál – német diplomáciai beavatkozásra – tűzszünetet rendelnek el, de ennek híre nem jutott el mindenhova. Vagy csak egyszerűen nem törődtek a kapott paranccsal. Kisebb csatározások többfelé is folytak, azonban Ján Ambrus, a szlovák légierő parancsnoka tervéből, miszerint megtorló bombázást hajtanak végre Budapest ellen, szerencsére nem lett semmi.

Ennek ellenére, a leghevesebb tűzharcok a levegőben zajlottak. Miután a magyar légierő megtámadta a szlovák légierő iglói bázisát és ott megsemmisített, vagy megrongált 15 gépet – közben a királyi légierő egyetlen repülőt sem veszített -, a környéken heves magyarellenes megmozdulásokra került sor a lakosság körében.

A háború mérlege: magyar részről 23 halott és 55 sebesült, m íg a szlovákoknál 58 halott és ismeretlen számú sebesült volt a veszteség. 360 szlovák és 311 cseh esett hadifogságba. A magyarok által elfoglalt terület 1697 négyzetkilométer volt.

Szlovákia a későbbiekben tiltakozott a magyar benyomulás ellen, de Csáky külügyminisztertől azt a válasz kapták, hogy csak lokális határvillongás történt, mert Kárpátalja határait nem rögzítette pontosan a bécsi döntés.

Bár a két haderő között a fegyverszünet már március 24-én megköttetett, bizonyos helyeken a harcok egészen március 31-ig folytatódtak.

A fegyverszünet után megindult tárgyalásokon Szlovákia hajlandónak mutatkozott az elfoglalt területek átengedésére, ha más területeket kap érte cserébe. Ehhez azonban a magyar tárgyaló fél nem járult hozzá. Így 1939. április 4.-én létrejött a megállapodás mely rögzítette a fennálló helyzetet, Kárpátalja visszakerült Magyarországhoz, Szlovákia elismerte az új határokat. A kis háború 1939. március 23.-tól április 4.-ig tartott.

A terület a második világháború végéig magyar fennhatóság alatt maradt, aztán egy másik április 4. alkalmából a Szovjetunió részévé vált…

Forrás: Wikipédia;

Kép: magyar csendőr elhagyott tankra vigyáz (Forrás: Tolnai Világlapja)