Légből kapott matematikai értekezés, amelynek az ég adta világon semmi köze a matematikához.

Ismerik a legkisebb közös többszörös fogalmát?

Úgy vélem, igen. Azért jutottam erre a merész következtetésre, mert ezt a fogalmat már az általános iskolában okítják. Bár ez nem sokat számít. Tanítanak ott egy sereg roppant fontos dolgot, amit aztán a nebuló az első adandó alkalommal elfelejt, mert abszolút semmi szüksége nincs rá. A való életben sosem merül fel olyan helyzet, amelyben hasznát vehetné a némelyik bemagolt információnak. De azért tudja. Azaz, nem tudja, mert olyan gyorsan felejti el, mint az egyszeri mókus, hogy hova dugta a mogyoróját.

Ezek a csoda dolgok hozzátartoznak az „általános műveltséghez” – legalábbis így mondják -, bármit is jelentsen az általános műveltség körülírhatatlan és meghatározhatatlan fogalma.

De vissza a matekhoz. Két szám legkisebb közös többszörösének azt a (harmadik) számot nevezzük, amely osztható mindkét említett számmal. Vagyis két szám legkisebb közös többszörösét úgy kapjuk meg a legkönnyebben, ha az adott két számot összeszorozzuk egymással. Az eredmény a legkisebb közös többszörös. Csak példa kedvéért: a hét és a nyolc esetében a legkisebb közös többszörös az ötvenhat. Mert hétszer nyolc – avagy nyolcszor hét -, az pont ötvenhat. Ezt is tanultuk, ha jól emlékszem, már harmadikban, mikor elszánt tanító nénink kétségbeesett igyekezettel próbálta a szorzótáblát belegyömöszölni a fafejünkbe. Nehéz dolga volt…

Vagyon tehát, a hetes meg a nyolcas.

A hetes – egyesek szerint - roppant szép szám. Mondhatni: prímszám. Elnézést, hogy az ártatlan és védtelen olvasót ilyen gyanús matematikai fogalmakkal vegzálom! A prímszámokról csak annyit, hogy önmagukon és az egyesen kívül semmi mással nem oszthatok. Hogy ez miért jó nekik, azt nem tudni, de így van. Örüljünk neki, hogy vannak prímszámok, mert ha nem örülnénk, akkor is lennének. Bizony, kérem szépen, a prímszámok magasról tesznek a fejünkre. Léteznek, és nekik ez jó. Vagy nem. De még sosem hallottam, hogy egy prímszám panaszkodott volna… A hetes-hívők szerint nem is panaszkodhat, hisz ott áll szépséges karcsúsága teljében, dicsőségesen és magányosan a vártán.

Másoknak viszont a nyolcas tetszik. Mert olyan csábosan gömbölyödik. És kicsit sem prímszám! Mindjárt két másik szám is akad, amellyel osztható: a kettes meg a négyes. Mi több, a nyolcas még hatványa is a kettőnek! Egészen pontosan a köbe. Ez úgy értendő, hogy kétszer kettő az négy, kétszer négy az nyolc. Egyszerű, mint az egyszeregy, azaz a kétszerkettő! A nyolcas tehát egy sokoldalú szám, sok mindent tud – mi a nyavalyát tud egy szám? -, igazán rokonszenves. Legalábbis a nyolcas-hívők szerint. Akik készségesen megesküsznek arra, hogy a nyolcas sokkal kerekebb, mint a cingár, egy szál bél hetes. És igazuk is van. Nézzék csak azokat a csábos domborulatokat, azt a karcsú derekat! Bármelyik szépségkirálynő megirigyelhetné ezeket az idomokat.

Eljutottunk a odáig, hogy bemutathattam önöknek két érdekes állatfajt. A hetes páratlan szépségét dicsőítőket és a „párosban szép az élet” eszméjét hirdetőket, akiknek az a véleménye, hogy a nyolcasra ez hatványozottan igaz.

A nyolcas úgy véli, hogy ő már meghaladta a hetest, a hetes viszont tudja, hogy a nyolcas mire megy azzal a fene nagy oszthatósággal. A négy azért mégiscsak jóval kevesebb, mint a hét, a kettő meg pláne!

És marhára nem értik egymást. Nem is szeretik egymást. Hogy is szerethetné egymást, két ilyen homlokegyenest ellenkező szám? Na jó, mind a ketten számok, de ez még nem ok arra, hogy szeressék egymást, de még arra sem, hogy egyáltalán kijöjjenek egymással. Mert bár, ha nyolcból kivonunk egyet, az pont hét, de azt az egyet nem lehet kivonni. Ahhoz egyet kellene érteni.

Egyetérteni pedig nem lehet. Az valami sátáni praktika! Az egyetértés mindkettejük természetével ellenkezik. No meg a számosságukból. Mert ismerjük el, a hét, meg a nyolc – azt a hét meg a nyolcát! – számosságát tekintve nem valami sok. Jelen sorok szerény szerzője szilvás gombócból simán bevág hét-nyolc darabot és aztán megkérdezi, hogy mikor eszünk már valamit.

Tehát kevés a büszke hetes – hiába szerencseszám – és nem valami sok domború pocakú nyolcas. És nem is látnak túl magukon. Önhittségében mindkettő azt hiszi, hogy ő számok csúcsa. És gőzük sincs arról, mert addig már nem tudnak számolni, hogy rajtuk túl, utánuk is következnek számok.

Például az ötvenhat.

Az ötvenhatba mindketten beleférnek, az egyik hétszer, a másik nyolcszor. Mert az ötvenhat már csak ilyen. Az nem ötöl és hatol. Abba még az ilyen kisszerű, pitiáner akarnokok is beleférnek, elvégre ők is számok. Még akkor is számok, ha néha úgy látszik, meg sem érdemelnék, hogy részesei lehessenek az ötvenhatnak. Mert az bizonyos ötvenhat egy sokkal nagyobb dolog náluk. Az ötvenhatban egyesülhetnének, ha lenne egy micurka eszük. De nincs.

Ezért aztán csak pofáznak Ötvenhatról.

Kép: Vagn Hansen, neves koppenhágai fotóriporter alkotása. A dániai Billed Bladet című folyóirat 1956. november 13-i számának címlapképéről is visszaköszönő fotó egy vörös hajú, szeplős, vattakabátos 15 éves lányt, Szeles Erika Kornéliát ábrázolja. (Múlt-kor történelmi magazin)