1991. április 1-én, rövid, de legalább igen dicstelen működés után, megszűnt a Varsói Szerződés katonai szervezete. Halottról jót vagy semmit – szokták mondani -, és ennek alapján itt akár be is fejezhetném ez a bejegyzést. Mert jót az elhunytról – a Varsói Szerződésről – nem igazán tudok mondani…

Amilyen könnyen jött létre, 1955. május 14.-én, miután a Szovjetunió felmondta a Franciaországgal és Nagy-Britanniával - még a II. világháború alatt – kötött segítségnyújtási szerződést, oly nehezen adta át magát a feledésnek a Varsói Szerződés. Először a katonai szervezet megszűnéséről szóló dokumentumot írták alá Budapesten, 1991. február 25.-én. Ennek értelmében ugyanezen év április elsején megszűnt maga a katonai szervezet is, majd július 1.-én a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testülete is befejezte működését.

Megalakulásának közvetlen oka – hivatalosan - a Nyugat-európai Unió létrejötte és az NSZK újrafelfegyverzése volt, mintegy ellensúlyozandó a NATO-t. Azt az apróságot persze elfelejtették beleírni az alapító dokumentumba, hogy valójában mi volt a szerepe. De ez egyáltalán nem volt meglepő abban a korban, a szocialista országokban…

A II. világháborút követően Sztálin, - akiről sok mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy buta fiú volt -, gondolt a jövőre. Birodalma határait gondosan körbevette alárendelt, csatlósállamokkal, hogy meg ne ismétlődhessék Hitlerék tréfája, mikor a Barbarossa-hadművelet keretében, 1941 júniusában lerohanták a Szovjetuniót.

1955-re meghalt Sztálin, már dübörgött a hruscsovi Szovjetunióban a desztalinizáció, de a birodalom lényege nem változott meg. A szervezet megalakításának fennen hirdetett okai: a szocialista országok és a szocializmus vívmányainak védelme, valójában azt jelentették, hogy a Szovjetunió – persze merő jóindulatból – továbbra is megszállva tarthatta a vazallus-államokat, védelmi övezetet kialakítva a saját határai mentén, konzerválhatta a „szocialista”rendszereket – kizárólag a testvéri segítségnyújtás jegyében.

Arról leginkább mi magyarok tudnánk mesélni, hogy milyen kellemes és nagylelkű volt ez a segítségnyújtás, alaposan megtapasztalhattuk 1956-ban.

A csehek és szlovákok is tudnának regéket mondani, milyen nagyszerű is volt a beavatkozás az 1968-as prágai tavasz idején… Akkor ugyan – a látszat kedvéért – más szocialista országok – sajnos mi is – részt vettek a „rendcsinálásban”, de lényeg, a döntő érv Csehszlovákiában is csak egy volt: jöttek a ruszki tankok.

Mert erről szólt az egész szerződésnek nevezett maszlag: tartjátok a pofátokat és azt csináljátok, amit mi mondunk, különben eljövünk látogatóba a dicsőséges Vörös Hadsereggel, meg annyi tankkal, amennyit még nem láttatok! Persze az egyes országoknak megvolt a maguk kis látszatszabadsága, de fogolytábor volt ez azért a javából. Még akkor is, ha az ember a legvidámabb barakkban élhetett…

Behívták katonának az ifjú dolgozót - honvéd volt a megszólítás -, de a nevelő célzatú előadásokon gyorsan kiderült: nekünk elsősorban a szocializmust kell megvédenünk, a gaz imperialistáktól, akik folyton ellenünk fenekednek. Meg persze, leginkább saját magunktól, akik a bánatba kívántunk ezt az egész katonásdinak nevezett bohóckodást.  

Nem hinném, hogy a hajdani szocialista blokkban túl sok könnyet ejtettek a Varsói Szerződés megszűnésekor…

A Varsói Szerződés szervezetének jelvénye. A körfeliratban ez áll: Szojuz mira i szocializma, jelentése „A béke és a szocializmus uniója”

Kép: Szovjet katonák a prágai rádió épülete előtt a csehszlovákiai bevonulás idején (Fotó: archivnet.hu)

Forrás: Wikipédia, Rubicon.hu, Mult-kor.hu