1463. szeptember 15-én, Péterváradon két európai hatalom egyezett meg abban, hogy olyan keserűvé teszik a törökök életét, amennyire csak tudják. A megegyezés szerint Velencének, a „tengerek királynőjének” 40 három-evezősoros gályával és szárazföldi csapatokkal kell Dalmáciában és Peloponnészoszon a nyakukba esnie, míg Hunyadi Mátyás, a magyarok ifjú királya haddal tör be a török határvidékre.

A tervekben nem szerepeltek közös hadmozdulatok, de így is jó eredményeket remélhettek, megosztva a török erőit.

A szövetségnek eredetileg még tagja lett volna II. Pius pápa is, de ő végül is visszakozott, arra hivatkozva, hogy az itáliai háborúkkal kell törődnie. Válaszul Mátyás megüzente, hogy jó, köszöni szépen a pápai „segítséget”, de a Szentatya ne lepődjék meg, ha ezentúl úgy, akkor és ott háborúzik a törökkel, ahogy felséges kedve tartja.

Van egyéb gondja is a töröknél.

Magyarországon akkor még javában élt a hagyomány: csak azt fogadják el törvényes királynak, akit a Szent Koronával koronázott meg az esztergomi érsek, vagy az ő akadályoztatása esetén a rangidős főpap, Székesfehérváron.

A Korona viszont a Habsburg császárnál, II. Frigyesnél „raboskodott”…

III. Frigyes meg – ha már nála volt a Szent Korona -, igencsak szerette volna a saját fejére tétetni. Elvégre nem ő lett volna az első Habsburg uralkodó Magyarországon, hiszen Albert király és V. László is ebből a nemzetségből származott. Háborúskodott is és támogatta az összeesküvő urakat, de nem sokra ment Mátyás ellen. Kénytelen volt belenyugodni: egyhamar nem lesz király Magyarországon. De ha már király nem lehet, mint jó kufár, valamit mégiscsak keresni akart az ügyleten… Már évek óta folytak vele a tárgyalások. Frigyes kötötte az ebet a karóhoz: csak 80 000 arany váltságdíj ellenében volt hajlandó visszaszolgáltatni a Szent Koronát.

"Az országgyűlés a korona váltságdíjának fedezésére rendkívüli adót, minden jobbágy telekre 1 arany forintot vetett ki; e súlyos teherrel szemközt a királynak az országnagyok kezessége mellett kellett megigérni, hogy ezentúl semmiféle rendkívüli adót nem fog kérni a rendektől. A váltságdíj összegyűlvén 1463 julius 19-ikén a magyar biztosok végleg megkötötték a békét s átvették a szent koronát, mely 23 éven át volt a nemzettől elidegenítve.”  - Marczali Henrik: Nagy képes világtörténet.

Talán határozott hangvételű üzenet miatt, talán mert belátták, hogy a magyar erők nélkül nem sokra mennek a törökkel, talán, mert erősen élt még Hunyadi János emlékezete: Pius 1000 nehézlovas egy évi zsoldját küldte Mátyásnak. Ami ugyan nem lehetett kis összeg akkoriban, de Velence jóval nagyvonalúbb volt. Onnan 20 ezer arany érkezett a magyarok királyához.

Mátyás megindulhatott a török ellen.

„Ebből kifolyólag a király Péterváradnál összegyűjtött 25.000 főnyi seregével haladék nélkül elindulván, azzal szeptember 23. és 25-ike között a Vrbasz és Una torkolatánál két oszlopban lépte át Bosznia határát, amelynek északi, Száva menti része még magyar kézben volt.” - Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme.

A magyarok két hadoszlopban támadtak. A gyengébb sereget Szapolyai Imre vezette a Vrbász völgyében Jajca felé, míg Mátyás a fősereggel az Una-Sana völgyében vonult ugyancsak Jajca irányába. És ha már arra jártak, nem tétlenkedtek. A török kézen lévő Majdan, Kamengrad és Kljucs úgyszólván minden ellenállás nélkül megadta magát a magyaroknak.

Kép: Csontváry Kosztka Tivadar – A jajcei vízesés

A két seregtest szinte egyidőben, szeptember végén érkezett meg Jajca falai alá. A helyi lakosság megmentőként, felszabadítóként fogadta a magyarok királyát, sokan csatlakoztak is a sereghez.

Mátyás a város október elsején, mindjárt az első rohammal be is vette, de a törökök parancsnoka, Haram bég „kemény fickónak” bizonyult, mintegy hétezer főnyi seregével a bevehetetlennek tetsző várba vonult vissza, azzal a feltett szándékkal, hogy megmutatja a magyaroknak: a muszlim sereg is kiváló várvédőkből áll.

És tényleg abból állt…

Hiába követett el Mátyás mindent hosszú és hideg hónapokon át, hiába igazgatta kiválóan az ágyúkat és a nehéz parittyákat Berendi Bak Gáspár, egy csanádi nemes, a falak omladoztak, törökök kitartottak.

Kitartottak, annak ellenére, hogy a kezdetben számos védősereg lassan 400 főnyire olvadt. Az élelmük elfogyott, a vízhiány is kínozta őket.

Haram tudhatta, hogy semmi esélye sem maradt és – mintegy karácsonyi ajándékként – december 25-én feladta a küzdelmet.

Hunyadi Mátyás azonban nem véletlenül nevezték igazságosnak.

Értékelte a hősiességet, bármelyik oldalon is tapasztalta azt. A legyőzötteket nem csak étellel, itallal látta el, de bársony díszruhákat is adományozott nekik. És tett egy ajánlatot is: szolgáljanak ezentúl a zsoldjában. A legendák szerint mind a 400 török úgy döntött magyar vitéz lesz ezentúl, mások úgy tartják, csak a sereg fele állt rá az alkura.

Jajca bevétele után még 60 helyőrség adta meg magát a magyaroknak.

A kemény tél és a szűkös élelemiszerkészletek nem tették lehetővé a hadjárat folytatását. Mátyás diadalmenetben indult vissza Budára. Elvégre nem akarta lekésni a saját koronázását…

Forrás: Wikipédia; Marczali Henrik: Nagy képes világtörténet; Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme; Tortenelmiportre.blog.hu.

Nyitókép: Benczúr Gyula: Mátyás fogadja a pápa követeit