A keresztes hadjáratokról mindenki tudja – vagy tudni véli -, hogyan robbantak ki. A megátalkodott keresztesek mindenféle gyanús vallási okokra hivatkozva fogták magukat és ripsz-ropsz lerohanták a békés muszlim világot. Aztán, ha kicsit utánanéz a dolgozó, kiderül, hogy ez nem egészen így történt… Mire keresztes hadak megindultak, a hajdani keresztény világ kétharmada már muszlim uralom alá került…

Nézzük az első keresztes hadjárat meghirdetésének történetét:

II. Orbán pápa a clermont-i zsinaton, 1095. november 27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyháziak és laikusok akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentés következik), hogy a pápa trónját a város keleti kapujánál, a mezőn kellett felállítani, az érdeklődők ugyanis nem fértek be a zsinatnak addig helyet adó székesegyházba. Bár a beszéd eredeti szövege nem maradt fenn, hatását jól érzékelteti a fennmaradt öt későbbi beszámoló is.

A pápa elbeszélte, hogy a keleti kereszténység segítséget kér tőlük a szeldzsukok elleni harchoz. Ezután beszélt Jeruzsálemről, a hitetlenek kezére került Szent Városról, ahol a keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt, hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és bűnbocsánatot nyer. „Deus vult!” – „Isten akarja!” – kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki. Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke azonnal fölállt székéből, és a pápa elé térdelve kérte, hadd vehessen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta.

Eddig ugyebár tiszta sor, mindenféle mondvacsinált okokra hivatkozva, miszerint a Szent Város a hitetlenek kezén van és a zarándokok nemigen juthatnak el oda rászabadították a nekivadult népet a Szentföldre.

Szokták még idézni a Bibliát is:

„Hallottátok, hogy megmondatott: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek, hogy ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem annak, aki arcul üt jobb felől, tartsd oda másik arcodat is. Ha valaki pereskedni akar veled, és el akarja venni az alsóruhádat, engedd át neki a felsőt is.” - Máté evangéliuma 38-41

Gyakran a korabeli egyházi és világi vezetők, a keresztesek szemére hányják, ha annyira vallásosak és Istenfélők voltak, hogyan hányhattak fittyet a fenti szavakra.

A vallás szép és nagy dolog, de a pápa és az akkori uralkodók politikusok voltak. Azt nem tudom, hogy az abban az időben már ismerték-e a „reálpolitika” fogalmát, de mindenesetre, ennek szellemében cselekedtek.

Hogy miért?

Európában a kereszténység volt a fő vallás, míg Délnyugat-Ázsiában, Észak-Afrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám egyik pillére a dzsihád, a szent háború, amelyet a hitetlenek ellen kell vívni. Mohamed próféta halála után utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését. A 632 (Mohamed halála) és 732 közötti száz évben a kereszténység elveszítette Egyiptomot, Palesztinát, Szíriát, Anatólia nagyobb részét, Észak-Afrikát, az Ibériai-félszigetet és a dél-francia területeket. Az arábiai keresztényeket már Mohamed halála után pár évvel teljesen kiűzték. A perzsa keresztények kemény nyomás alá kerültek. A hajdani keresztény világ kétharmada muszlim uralom alá került.

Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában. Az eseményt a hagyományos történetírás világtörténelmi jelentőségűnek ítéli. Habár a nyugati arab terjeszkedést sikerült feltartóztatni, délről Itáliát, Korzikát, Szardíniát és Szicíliát még sokáig veszély fenyegette. Az arab támadások folytatódtak, időről-időre a keresztények megpróbálták visszaszorítani őket. Nagy Károly 800 körül megállított egy nagy muszlim támadást, de az Iszlám erői egyszerűen átcsoportosították erejüket és az olasz csizmát körülvevő szigeteket foglalták el, Itáliát támadva 837-re. A 850 és 950 közötti száz évben a bencéseket kiűzték ősi kolostoraikból, a Pápai Államot megrohanták, és muszlim kalóztámaszpontok létesültek Észak-Itália és Dél-Franciaország partjain, melyek hídfőkként szolgáltak a szárazföld támadására is. A pápák kétségbeesetten próbálták megszervezni a védelmet, elsősorban a Rómát körülvevő területekre tudva összpontosítani.

A túlélő központi világi hatalom ezidőben a Kelet-római, másnéven Bizánci Birodalom volt. Sok területet elvesztettek, sok időbe telt, mire visszanyerték erejüket annyira, hogy ellencsapást tudjanak mérni. A 8. század közepén meg tudták támadni Egyiptomot, az első alkalom 645 óta, hogy ennyire délre merészkedtek. 940-970 között a bizánciak jelentős területeket szereztek vissza. Tzimiszkész János császár visszafoglalta Szíriát és Palesztina jelentős részét, egészen Názáretig hatolva, de utánpótlási vonalai túlságosan megnyúltak, kénytelen volt hadjáratát befejezni és Jeruzsálem visszafoglalását elhalasztani. A muszlimok ezt kihasználva ellentámadást indítottak, a bizánciak alig tudták Aleppót és Antiochiát megtartani.

A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi Kalifátus nagy részét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták. Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti csatában katasztrofális vereséget mértek Romanosz Diogenész bizánci császár seregére.

Nem sokkal később, az 1081-ben trónra került I. Alexiosz segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldzsukok ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a „fegyveres zarándoklatot” Jeruzsálembe.

Hogy aztán ez a „fegyveres zarándoklat” hogyan is zajlott és mi lett a következménye az már a történelemkönyvek egy másik lapján olvasható.

Forrás: Wikipédia; Kép: Pinterest.com