1307. október 13-án, pénteken, IV. „Szép” Fülöp francia király egy jól megszervezett akcióval, saját királyságában, egyetlen éjszaka leforgása alatt lefoglalta a templomos rend vagyonát, tömlöcbe vetette tagjait, majd eljárást indíttatott ellenük a keresztény vallás meggyalázása, eretnekség és egyéb – leginkább légből kapott - vádak miatt.

Egyesek ezt a napot tartják annak a történelmi eseménynek, amelyből a „péntek 13. - szerencsétlen nap” babona kialakult.  Mások viszont nem. Az ő véleményük szerint a babona az Utolsó vacsorához kötődik, mikor Jézus tizenkét apostolával ülte körül az asztalt. Azaz tizenhárman voltak. Jézust a rá következő napon, pénteken kivégezték. Az apostolok közül - János kivételével – egy sem halt természetes halált.

Ennyit a babonák őstörténetéről, vissza a templomosokhoz.  És a hozzájuk kötődő legendákhoz. Mert kevés olyan társaság akad a történelemben, amelyhez ennyi legenda, összeesküvés-elmélet fűződne.

Ami többé-kevésbé biztos:

A templomos rend a 13. század második felében érte el fejlődése tetőpontját. Európa szinte minden országában jelen voltak, gazdagságuk a királyokéval vetekedett. Vagyonuk nemcsak jelentős adományokból, hanem banki-pénzügyi tranzakcióikból is származott.

Egy normál „banki tranzakció” akkoriban úgy festett, hogy a hosszú útra készülő egyszerűen besétált a legközelebbi templomos rendházba és befizette azt az összeget, amelyet cipelhetett volna magával a korabeli, nem épp fényes közbiztonsági viszonyok között. Cserébe kapott egy írást, amellyel célhoz érve besétálhatott a legközelebbi templomos rendházba és ott az írás ellenében kiadták neki az „átutalt” összeget. Na, jó, valamivel kevesebbet, mert a templomosoknak is keresni kellett valamit a dolgon…

Ha az útra kelő úgy vélte, nem biztonságos magában, szolgáival, kíséretével utazni, a rendházakban „testőröket” is felfogadhatott, persze csengő aranyakért. A templomosoknak pedig veszett hírük volt, koruk legkiválóbb lovagi harcművészeinek tartották őket. Nem alaptalanul. Kevesen tudják például róluk, hogy IV. Béla királyunk oldalán, a muhi csatában templomos lovagok is harcoltak. Nyugatról csak ők érkeztek segítséget nyújtani. És nem futottak meg, az utolsó szálig elestek a csatában.

Vitéz katonák, ügyes „közgazdászok”, akiket különféle előjogok illettek meg, megkérdőjelezhetetlenek, hiszen kiváltságaikat magától a pápától kapták. Magyarra fordítva: sem világi, sem egyházi hatóságok nem parancsolhattak nekik senki, a mindenkori pápát kivéve.

Akárhol voltak is házaik, birtokaik szerte Európában és a Közel-Keleten, mindenhol mintegy „állam az államban” működtek. A gazdagságukra és befolyásukra jellemző, hogy a Rend őrizte 1204 és 1307 között a Krisztus szemfedőjének tartott  Torinói leplet, valamint 1222 után a magyar Aranybulla egy példányát is.

Vagyon és hatalom… Veszélyes leosztás. Mindig akad irigy, akinek kell a kettő közül valamelyik. Esetleg mindkettő.

Hogy a bíróságon minden „rendben” menjen Fülöp segítője, a per fővádlója egy kathar (katar) volt. Csavar a történetben, hogy a katarokat, mint eretnekeket a templomosok verték le Dél-Franciaországban. Fülöpnek később azt is sikerült elérnie, hogy V. Kelemen pápa a Vienne-i zsinaton (1312. március 22.) feloszlassa a templomosok rendjét.

A rend utolsó középkori nagymesterét, Jacques de Molay-t Párizsba csalta, börtönbe záratta, majd 1314-ben elevenen elégettette. A templomosokat megkínozták, majd hamis tanúvallomások kicsikarásával egymás ellen is vallatták őket. Aki nem írta alá a vallomásokat (és legtöbbjük így tett), azt máglyára küldték. A templomos birtokok java része a francia király (illetve az adott terület uralkodója) és a többi lovagrend, főként a Johanniták kezébe került, párizsi központjukat lerombolták.

A legendák szerint az 1314 március 18-án máglyára lépő Jacques de Molay átkot mondott a koncepciós per kiagyalóira: Szép Fülöpre, V. Kelemen pápára, Guillaume de Nogaret-re a király pecsétőrzőjére, aki templomosok elleni pert "dirigálta". Az átokmondás éppenséggel passzolhat, elmondhatta Molay a krónikákban feljegyzett szavakat:

„Isten tudja, hogy ki tévedt és ki követett el bűnt, és a balszerencse bizony lesújt azokra, akik tévesen ítéltek el minket. Isten meg fogja bosszulni a mi halálunkat. Tudja meg az Úr, hogy igazság szerint mindazok, akik ellenünk vannak, miattunk fognak szenvedni!”

Az átok történetéhez hozzátartozik, hogy Nogaret-et már a nagymester kivégzése előtt meggyilkolták.  Szép Fülöp még abban az esztendőben a jól bevált „vadászbaleset” áldozata lett és a pápa, V. Kelemen is visszaadta lelkét Teremtőjének még az évben. A nép úgy tartotta, az átok tizenharmad íziglen szól, így Maurice Druon, a francia regényíró remek címet adhatott regényfolyamának: Az elátkozott királyok.

Bármekkora is volt bíráik elszántsága, a rendet nem sikerült teljesen kiirtaniuk. Menedéket találtak, és más néven, mint Krisztus Lovagrendje, újjászerveződtek Portugáliában.  De befogadták a menekülő lovagot Skóciában és Magyarországon is, ahol elvegyülhettek más szerzetesrendek tagjai között.

Hogy legendás kincsükkel mi lett? Az biztos, hogy Szép Fülöp anno egészen szép összegre tehette rá a kezét, de az elenyésző volt a vélelmezett vagyonhoz képest. A menekülők is vihettek magukkal eleget. És a többi? Még az sem lehetetlen, hogy tényleg Frallois Bérenger Sauniére találta meg a templomosok kincsét a Rennes-le-Cháteau-i dombtetőn álló Mária Magdolna-templom alatt, ahogy azt egyes kutatók vélik.

Forrás: Wikipédia; Rubicon.hu.
Kép: Jacques Molay bírái előtt (Pinterest.com)