2018. sze 18.

II. Ulászló trónra lép

írta: Cabe Ferrant
II. Ulászló trónra lép

ulaszlo-ii-jagello-1490-1516.jpg1490. szeptember 18-án megkoronázták II. Ulászló magyar királyt. „Dobzse, dobzse – mosolygott a király, s csakugyan nem törődött többet se koronával, se országgal. Azt tartotta, hogy csak szundikálásra való a trónus, s akármilyen rossz hírrel ébresztették, csak ennyit mondott rá: dobzse, dobzse! Ez pedig nem jelent magyarul egyebet, mint azt, hogy: jól van, jól, ne bántsatok, hadd alszom! Rá is ragadt a jámbor cseh emberre ez a név, a magyar nép azon emlegeti örökétig.” - Móra Ferenc: Titulász bankója

Az kétségtelen, hogy joggal formálhatott igényt a trónra A Jagelló-házból származó Ulászló, hiszen dédanyja Cillei Borbála volt, akinek szépanyja Árpádházi Katalin szerb királyné volt. A híres elődök ellenére, már a belépése a magyar történelem se volt valami fényes. Ulászló 1471-től cseh királyként regnált, ottani királlyá választásának egyik – ha nem a legjelentősebb - feltétele volt, hogy megígérje a cseh uraknak a Mátyás elleni katonai akciót. Húzta, halasztotta ugyan a hadba szállást, amíg csak tudta, mígnem 1474-ben végre döntött és megpróbálta Mátyás csapatait kiszorítani Csehországból. Olyan kiváló eredménnyel, hogy apja IV. Kázmér lengyel király csapataival megerősített hadait Boroszlónál tönkreverte Mátyás serege. A magyarok maradtak Csehországban. Olyannyira, hogy 1479-ben ki is egyezett Hunyadi Mátyással: mindketten viselhetik a cseh királyi címet.

És Mátyás halála után, mikor új királyt kellett választaniuk, a magyar rendek éppen őt választották. Miért is? Így erről Antonio Bonfini „A magyar történelem tizedei” című munkájában:

„Amikor az isteni Mátyás halála után királyt kerestünk, akit rajtad kívül leginkább megválaszthatnánk, senkit sem találtunk, hogy elődbe helyezhettük volna. Döntésünkkel visszautasítva a többi trónkövetelőt, téged már Magyarország királyának kiáltottunk, országod gyeplőjét most erős jobbodba tesszük és önként átadjuk, elsősorban azzal a feltétellel, hogy minden főnemesnek, tartományúrnak, főpapnak és nemesnek, továbbá másoknak, legyenek akár egyházi, akár világi, akár nemes, akár alacsony állású személyek, felséged csorbítatlanul őrizze meg az ország törvényeit, kiváltságait, köz- és magánjogát, mindazt, ami a hajdani királyoktól származik; újdonságot senki kárára be ne vezessen, mint azt Mátyás király gyakorta megtette; főleg a rendkívüli, egy aranypénzt tevő adót érvénytelenítse és törölje el, amelyet ő annak idején évente fejenként háromszor, négyszer is kivetett.”

A magyar uraknak nem kellett egy újabb erőskezű, nagyhatalmú uralkodó, aki a fejükre nőhetett volna. Személyes érdekeiket, gazdagodásukat az ország java elé helyezték, hogy milyen remek eredménnyel, az mi, a kései utódok jól tudjuk…

Ulászlónak már uralkodása sem indult egyszerűen. Három másik trónkövetelő is akadt: Corvin János, Mátyás király fia, a saját öccse, János Albert és a későbbi Habsburg nagyhatalmat megalapozó német király, Miksa. Az első kettőtől gyorsan megszabadították Kinizsi Pál és Báthory István hadai, de Miksával megalázó békét kényszerült kötni 1491-ben, Pozsonyban. Lemondott Mátyás ausztriai hódításairól, ráadásul százezer forintnyi „kártérítést” kellet fizetni (Hatalmas összeg volt ez akkoriban!), ráadásképp meg kellett ígérnie: ha fiú örökös nélkül halna meg, Magyarországot és Csehországot a Habsburgok öröklik.

És az uralkodása?

Bejött az, amiért a magyar urak pont őt akarták a trónon látni… Nem csupán az előnyös, a családi kapcsolatok révén adott lengyel és cseh szövetség, de az is, hogy vele gyenge akaratú, határozatlan ember került a magyar trónra.

A magyar népnyelv a „Dobzse” előnevet adományozta neki. De a legendák szerint róla is nevezetk el valamit: a lacikonyhát. Azért, mert – állítólag - gyakorta a pórnép akkori „gyorsétkezdéiből” hozatott magának ebédet, annyira üres volt a kincstár, hogy nem futotta másra… Ez feltehetően csak legenda és nem is a legjobb indulatú mese, de példának sem utolsó, mit tartottak felőle.

Uralkodásnak eredményességét az is remekül példázza, hogy az idő alatt tört ki Magyarországon a legnagyobb parasztfelkelés, az 1514-es Dózsa-féle parasztháború. Ezt ugyan a magyar rendek – nem a király kedvéért, hanem a saját jól felfogott érdekükben – leverték és különös kegyetlenséggel meg is bosszulták, de ékesebb bizonyítéka nem is lehetne a történelemben annak, mi történik, ha egy országban csak a saját rövid távú érdekeire figyelő oligarchák az uralkodnak.

Finoman fogalmazva: kihajították az ablakon az ország európai nagyhatalmi státuszát, szegénységbe döntötték, megnyomorították népét. Utólag az is tudható, ez hova vezetett: Mohácshoz. Ott esett el a mohácsi csatamezőn Ulászló – még életében a trónra maga mellé emelt, akkor még gyermekkirály – fia, az ifjú II. Lajos. (Bár mostanában kérdőjelek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy menekültében a csatából, valóban a Csele-patakban fulladt-e bele.)

Azt csak a szerencsének – no meg annak, hogy a török Perzsiában és Földközi-tengernél hadakozott – köszönhette, hogy országlása alatt nem érte Magyarországot komolyabb török támadás.

A mai történészek azért árnyaltabb képet festenek róla: „Nagyszabású törvényhozói munkája eredményeképpen II. Ulászló alatt megszületett az addigi legnagyobb magyar törvénykönyv, és az újabb kutatások szerint a Jagellók korában jelentős gazdasági fejlődésre kerülhetett sor. Ami a kultúrát illeti: gyorsan terjedt az írásbeliség, a magyar nyelvű irodalom pedig kifejezetten virágzásnak indult.” (Marinov Iván – Urbanlegends.hu)

Személyes balsors is sújtotta, fia, Lajos, születése után felesége, Anna királyné 1506-ban, gyermekágyi lázban meghalt. A királyt annyira megviselte felesége halála, hogy – bizonyos vélemények szerint, bár ez utólag nehezen diagnosztizálható – agyvérzést kapott, melynek következményeit haláláig nem heverte ki. „(…) így még kevésbé volt képes beleszólni az ország kormányzásába. Helyette Szapolyai János, Bakócz Tamás esztergomi érsek, Perényi Imre nádor és Szathmári György kancellár kormányzott.” (Wikipédia)

1516. március 13-án halt meg. Fiát, hogy mindenképpen biztosítsa számára az öröklést – és ez volt tán életének leghatározottabb és legelszántabb cselekedete – még 1508-ban magyar, 1509-ben cseh királlyá koronáztatta.

Kép: Kép: II. Ulászló találkozása Zsigmond lengyel királlyal. (Szalay József - Baróti Lajos: A Magyar Nemzet Története / MEK)
Forrás: Wikipédia; Rubicon.hu; Mult-kor.hu

 

Szólj hozzá

Fősodor Kupalői históriák Tán történelem