1741-ben, tizenkét esztendős szünet után ismét országgyűlésnek adott otthont Pozsony. És szeptember 11-én olyasminek lehettek tanúi az ősi falak, amiben még sohasem lehetett részük. Egy asszony járult a magyar rendek elé. Egy asszony járult a magyar rendek elé, egy asszony, aki kérni jött. Magyarország királynője, mellesleg Ausztria és kapcsolt részei uralkodója.

Kérni jött. A legendák szerint a gyászruhás királynő, Mária Terézia karján hozta gyermekét. Nem hozta. De a többi igaz. Kérni jött, mert olyan veszély fenyegette a Habsburg Birodalmat, amilyen még sosem. A végpusztulás réme sejlett fel. Apja VI. Károly német-római császár, azaz III. Károly néven magyar király, fiú örökös nélkül távozott az élők sorából. Károlynak, mint általában a Habsburg uralkodóknak, meg volt a magához való esze, jó előre gondoskodott arról, hogy leánya örökölhesse trónját.

Az 1723-as törvényben, a pragmatica sanctióban kimondta a Birodalom feloszthatatlanságát és jó előre elfogadtatta a leányági örökösödést – hogy nézne ki az, ha nem egy Habsburg ülne a birodalom trónján? -, a honi rendekkel. Szerződések sorát kötötte meg európai hatalmakkal, hogy halála után elismerik uralkodónőnek lányát, Mária Teréziát. De a politikában már akkor sem okvetlenül a becsület, hanem a kőkemény érdek dominált. A derék atya, azt hívén gondoskodott lánya jövőjéről, alig hunyta le a szemét, mikor II. Frigyes porosz királynak hirtelen eszébe jutott, hogy az még se járja, hogy egy ekkora birodalom trónján egy nő üljön. A kedves, korabeli hímsoviniszta nem is volt rest, hadüzenet és más, a diplomáciai életben szokásos sallangok nélkül megtámadta Ausztriát.

A jó példa ragadósnak bizonyult, a támadáshoz hamarosan csatlakozott Franciaország, Bajorország és Szászország is. A szegény, ifjú királynő alatt igencsak ingott a trón, tudta, hogy a magyarok segítsége nélkül nem képes megőrizni hatalmát, egyben tartani birodalmát. Pont a magyarok! Akik alig néhány évtizede még II. Rákóczi Ferenc vezetése alatt a szabadságért vívtak öldöklő harcot az osztrákok ellen.

A királynő okos asszony volt, a tanácsadói nem különben. Tudták, hogy csak kérnie kell…

Kérnie a magyar rendek segítségét a háborúhoz.

És kérte. Szép szóval.

„Ügyeinket mindenfelől veszély fenyegeti, melyet, mivel általa kedves Magyarországunk is érdekelve van, nem akaránk tovább a nemes rendek előtt eltitkolni. Veszélyben forog az ország koronája, veszélyben saját személyünk és kedves gyermekeink. Elhagyatva mindenektől, a magyaroknak annyi történeti emlékek által híres fegyveréhez, ősi vitézségéhez és hűségéhez folyamodunk: hűségükre bízzuk magunkat és gyermekeinket (e szavaknál a királynő szemeibe felszökött a könny!), bennük helyezzük minden reményünket, erősen bízva, hogy ezen semmi késedelmet nem tűrő körülmények és veszélyekben tanácsukat s minden kitelhető segedelmüket tőlünk meg nem vonják.” - Jókai Mór: A magyar nemzet története regényes rajzokban

Ékes, latin nyelven elhangzott beszéde után a lovagias magyarok egyhangúan kiáltották: „Vitam et sanguinem pro rege nostro!” („Életünket és vérünket királyunkért!”). Azaz, ha csak háborúzni kell egy kicsit, hát elkenjük az okvetetlenkedők száját. A rossz nyelvek szerint egyesek még hozzátették az is a közfelkiáltáshoz, hogy „sed avenam non” („de zabot nem”). A zab, mint olyan, mezőgazdasági termék és pénzbe kerül. A magyar nemes pedig harcol és meghal, ha kell, de ilyen bonyolult közgazdasági műveletekre nem hajlandó. És lehet, hogy neki nem is kell személyesen hadba vonulnia...

Mária Terézia mindenesetre megkapta a kért magyar segítséget, nem lebecsülendő katonai erőket, de mivel a magyar urak is értettek a színjátszáshoz, és amekkorát lelkesedtek a királynő kérése nyomán, olyan keményen megkérték a segítség árát. Például III. Károly néhány magyarellenes törvényének visszavonását a rendi jogok megerősítését, a birtokaik adómentességét és nem utolsó sorban, elfogadtatták, hogy a magyar csapatoknak magyar nyelven vezényelhessenek. Nem kis dolog volt ez akkoriban!

És a háború? Mária Terézia elérte, amit akart: a királyi engedmények fejében 11 magyar huszárezred (nagyjából 35 000 katona) harcolt az osztrák örökösödési háborúban a Habsburg trónért Európa hadszínterein. A birodalom – bár elveszítette Sziléziát -, de fennmaradt. Pont a rebellis magyaroknak köszönhetően.

Az olyan nagyszerű hősöknek köszönhetően, mint Hadik András, aki egy későbbi alkalommal végrehajtotta a történelem legmerészebb huszárcsínyét. Gálánsan elugrott néhány pár kesztyűért a királynő számára. Merő véletlenségből pont az ellenség fővárosába, Berlinbe. És ha már ott volt, alaposan meg is sarcolta…

Forrás: Wikipédia; Rubicon.hu; Tortenelemportal.hu.
Kép: Életünket és vérünket (Wikipédia - Pressburg. Der ungarische Adel schwört Königin Maria Theresia die Treue ("vitam et sanguinem"). In ihrem Arm der drei Monate alte Joseph II.)