Szép és kellemes dolog, ha valakit királlyá választanak, de ha eközben épp egy idegen ország kormányzójának „vendégszeretetét” élvezi, nincs is annyi egyszerű dolga. Hunyadi Mátyás pont ebbe a helyzetbe került.

De mit keresett Mátyás Csehországban?

Rab volt ő is, a prágai Hradzsinban, ahogy a Szent Korona a bécsi Burgban. Az a  „vidám” helyzet állt elő, hogy Magyarország megválasztott királya épp úgy idegen hatalom kezén volt, akár a korona, melyet a fejére akartak tenni.

Hunyadi János nem sokkal élte túl a világraszóló nándorfehérvári diadalt. Áldozatául esett a táborban kitört pestisjárványnak. 1456. augusztus 11-én Zimonyban halt meg.

Halála után idősebbik fia, László lett a Hunyadi család feje, ami nem volt kis dolog, hiszen akkoriban a Hunyadiak voltak az ország legnagyobb hatalmú családja. Volt is irigyük, ellenségük bőven. Hunyadi László örökölhette apja keménységét. Addig se volt valami jó kapcsolat a Hunyadiak és a rivális főúri családok között, de ő „rátett egy lapáttal”.

V. László 4000 fegyveressel és Cillei Ulrikkal, 1456. november 8-án érkezett meg Nándorfehérvárra. Hunyadi László élt a gyanúperrel, hogy ekkora sereggel nem szokás látogatóba menni és ezért csak a királyt, Cilleit és néhány kisérőjüket engedte be a várba. Ott viszont térden állva nyújtotta át a királynak a vár kulcsit…

És eljött a másnap, a végzetes november kilencedike. A király reggel misére ment, Cillei Ulrik pedig Hunyadi Lászlóhoz, eleget téve a meghívásának. Az ifjú Hunyadi Cillei szemére hányta mesterkedéseit, hogy bábot csinált a királyból, hogy továbbra is áskálódik a Hunyadiak ellen. Szó szót követett, aztán jöttek a keményebb érvek is. A feljegyzések szerint először Cillei rántott kardot és vágott Hunyadi László felé. Az puszta kézzel védekezett, gyűrűjén elcsúszott a kard, csak a kezét sebezte meg.

A csatazajra Hunyadi-hívek rontottak a szobába és nem sokat kérdezősködtek. Levágták Cilleit.V. László, miután megtudta a történteket, büntetlenséget ígért Hunyadi Lászlónak, valamint azt, hogy megkapja apja valamennyi tisztségét. Ha pártatlan szemmel nézzük, nem is igen tehetett mást, ott ült a Hunyadiak várában, katonákkal körülvéve, az ő serege meg a váron kívül…

Második ígéretét hazatérőben tette, Szilágyi Erzsébetnek. Temesváron találkozott a nagyasszonnyal. Az ő kérlelésének ismét csak tanácsos volt engednie. Hiszen Hunyadi János özvegyének egyetlen szemvillanására ezrek ugrottak… És ha ez nem lett volna elég, még mindig ott volt a nagyasszony bátyja, Szilágyi Mihály, aki nem a türelmes béketűrő természetéről híresült el.

De hát a királyok ígéreteit se lehet mindig kőbe vésni…

Alig telt el néhány hónap és a nem túl határozott ifjú király V. László, engedett Garai László és Újlaki Miklós – ők voltak azok a bizonyos „rivális”  főurak – unszolásának és híveik segítségével csapdát állítottak a Hunyadi-fiúknak. Rávették a Budán tartózkodó Lászlót, hogy hívja fel öccsét is a fővárosba. Bár annak idején Hunyadi János, a nagy taktikus, szigorúan meghagyta, hogy a két fiú sose tartózkodjék egyszerre a király udvarában – nem valami biztonságos az ilyesmi – és édesanyjuk, Szilágyi Erzsébet is ellenezte Mátyás utazását, az akkor 14 éves fiú engedelmeskedett bátyjának. Felment a fővárosba… Nem kellett volna… Talán ez a szomorú tapasztalat erősítette meg Mátyást, hogy ne sokat adjon mások szavára, még ha azok a szerettei is.

A Hunyadi fivéreket 1457. március 14-én  Budán lefogatta a király és híveik közül is mindazokat, akiknek nem sikerült időben eliszkolniuk. A királyi tanács nem sokat habozott, gondosan kerülve minden törvényes formaságot, rövid úton halálra ítélte Hunyadi Lászlót gyilkosságért és felségárulásért. Az ítéletet „példás gyorsasággal” hajtották végre: alig két nappal elfogatásuk után,  1457. március 16-án Budán, a Szent György téren lefejezték az idősebb Hunyadi-fiút.

Mátyást pedig V. László előbb bécsi, majd prágai udvarába vitte fogolyként. Az ifjú király – még 18 éves sem volt ekkor – jó eséllyel kirobbanthatott volna egy polgárháborút. De hamarosan nem akadt ki ellen támadnia a Szilágyiaknak: a király 1457. november 23-án Prágában gyors lefolyású betegség után elhunyt. Ami az egyiknek haláleset, a másiknak váratlan szerencse, Podjebrádnak valósággal az ölébe pottyant a Hunyadi-ház immár egyetlen férfitagja. Nem is engedte ki a könnyen a karmai közül…

Vitéz János és Szilágyi Mihály indult 1458 januárjában Csehországba fényes – és nem mellesleg: állig felfegyverzett - küldöttség élén, hogy kiváltsák a frissan megválasztott magyar királyt Podjebrád György cseh kormányzó kezéből. A derék cseh ugyan hajlott az egyezségre, de ha már egy ilyen kincs került a kezébe, mint a megválasztott magyar király, nem akarta olcsón elkótyavetyélni a lehetőséget. Az előzetes egyezségben 40 000 – más források szerint 80 000 -, aranyat kért váltságdíjul. De a váltságdíj sem volt elég neki, külön megegyezett az ifjú Hunyadival, hogy az feleségül veszi ikerlányai egyikét – hja, kérem, a lányos apának gondoskodnia lányai sorsáról -, Kunigundát, aki később Katalinra változtatta a nevét.

A pénz kifizetése még tán nem is okozott akkora gondot, de a magyar küldöttségnek nemigen akaródzott jóváhagynia Podjebrád Katalin és Mátyás már megkötött eljegyzését. Elvégre Hunyadiné és éppen Szilágyi Mihály voltak azok, akik alig négy héttel korábban belementek a bárókkal történő alkudozások során abba, ha Mátyást megválasztják királlyá, feleségül veszi Garai Annát, biztosítva a Hunyadiak és a Garai liga közötti ellentétek elsimítását.

A találkozás 1458. február 5-én a Morva menti Strassnitz várában történt meg. A pénzügyekre nem vesztegettek sok szót, annál többet Mátyás megkötendő házasságára. Az ifjú király, bár trónra még nem, de kínos helyzetbe máris került. Egyfelől maga egyezett meg Podjebráddal, leányával kötendő házasságról, másrészt ott volt - édesanyja ajánlásával - Garai Anna is.

Valószínűleg nem a mindent elsöprő szerelem döntött – ekkoriban Podjebrád Katalin még csak kislány volt – inkább a régi harag: nem akarta annak lányát elvenni, aki két kézzel benne volt bátyja meggyilkolásában. Podjebrád pedig mégiscsak Hunyadi János régi szövetségese volt.

Ő már elhatározta magát, de a körülötte lévő ekkor még nem tanulták meg, hogy a döntéseiben nemigen tudnak majd beleszólni, rávenni őt azok megváltoztatására. Elvégre azzal a nem is nagyon titkolt szándékkal választottak egy kamasz fiút királlyá, hogy kedvük és tetszésük szerint irányíthassák. De Mátyás már ilyen ifjan is elég kemény és makacs volt ahhoz, hogy ne hagyja magát dróton rángatni.

Podjebrád szabadon engedte Mátyást. A hazatérő csapat Esztergomnál kelt át a Duna repedező jegén, 1458. február 15-én – más források szerint 18-án - érkezett meg Budára. Koronázás helyett – a Szent Korona akkoriban még III. Frigyes kincseskamrájában volt, alaposan elzárva – egyszerűen csak ünnepélyesen a trónra ültették.

Azt borítékolni lehetett: ezzel még gondok lesznek. Magyarországon akkor még javában élt a hagyomány: csak azt fogadják el törvényes királynak, akit a Szent Koronával koronázott meg az esztergomi érsek, vagy az ő akadályoztatása esetén a rangidős főpap, Fehérváron.

III. Frigyes meg – ha már nála volt a Szent Korona -, igencsak szerette volna a saját fejére tétetni. Elvégre nem ő lett volna az első Habsburg uralkodó Magyarországon, hiszen Albert király és V. László is ebből a nemzetségből származott. Háborúskodott is és támogatta az összeesküvő urakat, de nem sokra ment Mátyás ellen. Kénytelen volt belenyugodni: egyhamar nem lesz király Magyarországon. De ha már király nem lehet, mint jó kufár, valamit mégiscsak keresni akart az ügyleten: csak 80 000 arany váltságdíj ellenében volt hajlandó visszaszolgáltatni a Szent Koronát. Hunyadi Mátyás pedig fizetett. Jobban megérte neki így, mint esetleg évekig tartó háborúskodásba bonyolódni.

Volt elég baja amúgy is, uralkodása kezdetén…

Mátyást, végre, 1464. március 29-én koronázhatták meg törvényesen.

Azonban még ez sem lehetett a számára igazi örömünnep. Alig néhány héttel a koronázás előtt, február végén felesége Podjebrád Katalin fiút szült neki. A gyermek azonban nem élt sokáig, s anyja is követte őt március 8-án. A halálesetek miatt az is felmerült, hogy elhalasztják az előre meghirdetett koronázást.

Azonban Mátyás ezúttal is kemény és makacs volt. Le akarta zárni uralkodásának kezdeti, zavaros időszakát, mikor az uraknak még volt merszük összeesküdniük ellene és külhonból is haddal törtek ellene.

Forrás: Wikipédia; Bánlaky József – A magyar nemzet hadtörténelme; Rubicon.hu; Tortenelemszoba.lapunk.hu;
Kép: Tornyai Tibor – Mátyás király koronázása