2018. jan 06.

Madéfalvi veszedelem

írta: Cabe Ferrant
Madéfalvi veszedelem

_siculicidium_emlekmu.jpg1764. január 7. hajnalán új szó született: siculicidium. Jelentése: a székelyek tömeges legyilkolása. Ekkor támadt a császári sereg, Carato alezredes vezetésével, az erőszakos sorozás ellen tiltakozó székelyek ellen Madéfalván.

Bár a 18. század közepére Török Birodalom dicső napjai már leáldoztak és a győzhetetlen oszmán félhold nem ragyogott már Magyarország és Erdély felett, a fényességes padisah hadereje még mindig elég erőt képviselt, hogy tartsanak tőle. Mária Terézia 1761–62 során elrendelte, hogy – a Délvidék és Horvátország mintájára – Erdélyben is szervezzenek határőrséget. Ennek volt, aki örült, volt, aki nem. A többségükben jobbágyi sorban élő románok szívesen álltak kötélnek, számukra előrelépést jelentett a katonáskodás, de szabad székelyeknek nem fűlött a foga királynő szabályai szerint játszani.

Már az összeírás sem ment simán. A falvakat járó albizottságokat gyorsan felvilágosították a helyiek, hogy ők mindig is szabadok voltak, tehát ne kínáljanak nekik szabadságot. Katonáskodni meg saját, régi törvényeik szerint szoktak, méghozzá a maguk választotta tisztek alatt.  Miért lenne eztán másképpen? Az embereknek meg sehogy se akart a fejébe férni, hogy minek fizetnek adót, ha még katonáskodniuk is kell?

Adolf Buccow tábornokot viszont azzal bízták meg, hogy szervezzen három székely és két román határőrezredet. Őt a többi nem érdekelte, legfőképpen az nem, hogy a székelyeknek évszázados „kiváltságaik” vannak. A kéréseket előterjesztő küldötteket, Ambrus Ferencet és Bartalis Mátyást egyszerűen lefogatta, hogy megtudják, mi a „rend” Erdélyben. Ezzel jókora „öngólt” lőtt, neki kellett megtanulnia, hogy mi is az az erdélyi rend, mert a nép megrohanta a tábornok szálláshelyét, aki szégyenszemre kereket oldott. Nem kergette senki, az ellenállók beérték annyival, hogy visszaadták a már kiosztott fegyvereket és szépen hazamentek.

De a toborzás szervezőit se ejtették fejre, jött a hagyományos Habsburg taktika, az „oszd meg és uralkodj”. A fegyvert felvevőket a tiltakozók ellen, a köznépet a nemesek ellen uszították és persze fordítva is.

A leszerepelt Buccownak persze mennie kellett. „Felfelé” buktatták, kinevezték Erdély főkormányzójának. A katonai főparancsnoksággal Joseph von Siskowich altábornagyot (a források említik Siskovics József báróként is) bízták meg. Az új parancsnok - a királynő határozott utasítása ellenére - a székelyeket továbbra is a megtörés eszközével igyekezett besorozni.

A székelyek nem tudhatták, hogy változott ugyan a „főnök”, de nem változott a királynő elképzelése a székelyek kötelező határőri szolgálatáról. Kihirdették az önkéntesség megszűnését és azt, hogy a fegyvereket karhatalom jelenlétében kötelesek átvenni az arra alkalmasok. Gyergyóban a többség az ígéretek és a fenyegetések hatására újból felvette a fegyvert, és a kirendelt katonaság előtt 1763. december 18-án letette az esküt.

Ennek hírére, Madéfalva és más környező falvak lakossága – a régi „szép” hagyományok szellemében – az erdőbe menekült. A sorozóbizottság Jenőfalván értesült a hírről, a Madáféfalva környékén gyülekező tömegről. Ekkor adták ki a határozatot: minden ellenszegülő férfi katonaszökevénynek minősül, fej- és jószágvesztéssel lakol, aki szállást vagy élelmet ad a menekülőknek.

A székelyek addig mindenfelé kérelmekkel, küldöttségekkel igyekeztek lebeszélni a császári tiszteket az összeírásokról. Feltehetően a Madéfalván gyülekezők esetében se történt volna másként, de Carato (más forrásokban: Caratto) alezredes, a csíki falucskához felvonuló katonaság vezetője határozott utasítást kapott: ha kell, erővel törje le a helyi ellenállást.

A toborzóbizottság ultimátumot küldött Madéfalvára: a nem odavalósiakat küldjék haza és jutalmat ígértek mindazoknak, akik feljelentik a zavargás vezetőit. A székelyek erre követeket menesztettek a bizottsághoz, hogy vízkereszt ünnepének másnapjára halaszthassák válaszukat.

 „Amikor az öregebbek s a kicsikék, akik gyengébbecskék vótak, kezdtek posztulni, akkor ők mind béhuzakodtak Madéfalvára. Az eppe Vízkereszt előtt való nap vót. Januárnak hetedikjén virradatkor, a katanaság rejik ment. ágyúkval mind esszelövöldözték a falut. Aki futott, kardokval mind levágták. átkozottak legyenek még haló porikban es!” - Böjte József.

„A madéfalvi véres éccaka rémületbe és gyászba borította egész Csíkot. Mire megvirradt, nem volt olyan eldugott falucskája, tizese vagy erdei szállása a Széknek, hova el ne jutott volna a hír. Kétségbeesett asszonyok, síró gyermekek ezrei kerekedtek fel mindenütt, hogy megkeressék férjüket, apjukat. (…) Az Olt völgye csakhamar tele lett férjük, apjuk nevét sikoltozó nőkkel, gyermekekkel, kik minden szembejövő véres embert megállítottak, kikérdeztek és ha nem az övék volt, csalódottan futottak tovább. Alcsík, Felcsík tele volt Madéfalváról menekült és hazatartó sebesültekkel, kik vérüket hullatva, eltorzulva, emberfeletti szívóssággal szédelegtek, vonszolták magukat az utakon, hegyoldalakon, véres ösvényeket szántva a hóban, az akarat konokságával, csakhogy még egyszer hazajussanak, láthassák öveiket.” (Nyírő József – Madéfalvi veszedelem)

Egy ilyen esemény természetesen nem maradhat büntetlenül. A vizsgálati jelentések 180 és 500 közöttire teszik a halottak számát – utólag ezt 200-250-re módosították. Sokan megsebesültek, több százan estek fogságba. Ezeket ugyan kihallgatásukat követően szabadon engedték, de a kezdődő bűnvizsgálati eljárás során a vérengzés kitervelőit nem a katonaság, hanem a székelyek soraiban keresték. Ezért aztán többeket ítéltek fogságra.

Az már csak kegyetlen tréfa lehetett – vagy nagyon fura véletlen -, hogy a csíki határőrök első parancsnokává a madéfalvi vérfürdő végrehajtóját, Caratto alezredest nevezték ki…

Kép: A madéfalvi veszedelem emlékműve, Köllő Miklós szobrával
Forrás: Wikipédia; Rubicon.hu; Tortenelemportal.hu; Transindex.ro; Vhegy.com.

Szólj hozzá

Fősodor Kupalői históriák Tán történelem