1848. december 2-án az udvari kamarilla lemondatta minden címéről I. Ferdinánd osztrák császárt, aki mellékállásban, mint V. Ferdinánd magyar király is működött. Magyarország királyának címéről közjogi értelemben nem „mondhatott le”, ezért a magyarok egészen az 1849. április 14-i trónfosztásig őt tekintették magyar királynak. Utódja, unokaöccse, az akkor alig tizennyolc esztendős Ferenc József főherceg lett.

Ugyanezen a napon, december 2-án, Olmützben császárrá koronázták I. Ferenc Józsefet. Az eseményről Alexander Hübner diplomata így írt: „Pontosan nyolc órakor kinyílt a trónterem ajtaja, hogy a főherceg, a főhercegnők, a miniszterek, Windisch-Grätz tábornok, Jelačić bán és Grünne gróf bebocsájtást nyerjenek. Mint jegyzőkönyvvezető, én is jelen voltam ennél a történelmi aktusnál. Miután bezárult mögöttünk az ajtó, megjelentek őfelsége és neje, azután Ferenc Károly hitvesével és fiával”

Die Krönung Kaiser Franz Josephs in Olmütz. Lithographie. 2. Dezember 1848.

A leköszönő Ferdinánd császár „Isten áldjon, csak légy derék, az Isten majd megóv téged” szavakkal adta át a hatalmat I. Ferenc Józsefnek. Ferenc József uralkodói nevét aktuálpolitikai viszonyoknak is köszönheti: nagyapja, Ferenc császár nagy tiszteletnek örvendett a család körében és a stabil, erős Habsburg hatalmat testesítette meg, míg a József név a néhai II. Józsefre utalva szabadelvűségről árulkodott.

Az uralkodócserére leginkább azért volt szükség, mert az addig uralkodó Ferdinánd császár beteges testalkatú, gyenge képességű személy volt, sokak szerint – tisztesség ne essék – még gügye is. Ennek a vélekedésnek ugyan ellentmond, hogy hat nyelven beszélt, valamint többféle hangszeren játszott tehetségesen. Azaz tolmácsnak, vagy zenésznek remekül megfelelt volna, de császárnak nem annyira vált be. Amíg a dolgok rendben mentek a maguk útján, ez nem okozott különösebb problémát, Metternich „eluralkodott” helyette, úgy mozgatta, mint jobbfajta marionettbábot. Szívélyes, roppant befolyásolható személyiségével mindig annak adott igazat, akivel épp beszélt. A Habsburg-dinasztia pedig nem engedhette meg, hogy a birodalom irányítása ilyen válságos időkben – forradalom Bécsben, forradalom Magyarországon – Ferdinánd bizonytalan kezei markolják a kormányrudat.

Ferdinánd öccse, Ferenc Károly főherceg a következő az örökösödési sorrendben - a becsvágyó, tehetséges és célratörő Zsófia főhercegné férje -, ő azonban nem mutatott komoly érdeklődést az államügyek vezetése iránt. Bár 1848 tavaszán a császár nevében többször is tárgyalt a magyar országgyűlés küldöttjeivel. Mégiscsak jobban ment neki az egyezkedés, mintha a derék császár mindenre rábólintott volna… Ugyan április után még a magyar miniszterelnökkel, Batthyányi Lajos gróffal is folytatott megbeszéléseket, de az udvarnak leginkább olyan uralkodóra volt szüksége, akinek semmi köze az áprilisi törvényekhez. Ferenc Károly főherceg trónigénye híján az öröklési rendben elsőszülött fia, Ferenc József következett. Ő pedig kapásból azzal nyitott, hogy nem esküdött fel a magyar alkotmányra.

Trónra lépése után ugyan kiáltványt bocsátott ki, amelyben törvény előtti egyenlőséget, a népek egyenjogúságát és népképviseleti törvényhozást ígért, de hozzátette, hogy birodalmát megtartja egésznek. Windisch-Grätz herceget szinte azonnal felhatalmazta a „közcsend és közrend” helyreállítására.

Az osztrákok válthatnak császárt, ha akarnak – tartotta a magyar országgyűlés -, de a magyar trón csak az előző uralkodó halálával üresedhet meg, vélték felénk. A tiltakozás nem az új uralkodó személyének szólt, ő akkor még viszonylag népszerű volt hazánkban. Hercegként többször is járt Magyarországon, vendégeskedett a Festetics- és a Széchenyi-kastélyban. De gyorsan szétfoszlottak a hozzáfűzött remények és illúziók, amikor kiderült, Ferenc József trónra kerülésekor nem esküdött fel a magyar alkotmányra, és az áprilisi törvényeket sem fogadta el.

És nem is kellett sokáig várni: a Windisch-Grätz vezette osztrák csapatok 1849. február 27-én Kápolnánál legyőzték Dembinszky által vezetett magyar sereget. A vereség ugyan katonailag nem volt valami súlyos, politikailag mégis jelentőssé vált Windisch-Grätz nagyszájú dicsekvése miatt:

„A lázadó csordákat, melyeket Kápolnánál iszonyú mennyiségben találtam fel, szétvertem és nagyrészt megsemmisítettem... Egyedül a csapatok kitűnő szelleme és vitézsége, a tábornokok célirányos vezetése, kitűnő tüzérségünk hatékony tüzelése tudott mindenütt úrrá lenni a jelentős túlerő felett."

A magyarok legalább megtudhatták mit is várhatnak az osztrákoktól és új császáruktól… Pedig Haynau csak jóval később kapta meg Ferenc József utasítását: „…a legnagyobb szigorúság a kompromittáltakkal szemben. Sok fejnek kell lehullania, mint a kiemelkedő mákfejeknek, ha az ember fölöttük ellovagol.”.

Nyitókép: Franz Joseph I. (1830-1916) - Lithographie von Eduard Kaiser, ca 1855.
Forrás: Wikipédia; Rubicon.hu