1947. augusztus 31! Nagy napja ez a magyar történelemnek! Dicső napja, mikor a Magyar Kommunista Párt a történelem egyik legpofátlanabb választási csalás-sorozatával megnyerte a választásokat.

Természetesen Rákosi, de még inkább: Sztálin elvtárs nagyobb dicsőségére.

Kezdő választási csalóknak tanfolyamokon oktatják ma már az események menetét, mert ilyen kiválóan megszervezett választási humbug kevés akadt a huszadik századi Európában.

Kezdetnek végy egy világháborút. Ha nincs kéznél, jó bármilyen más felfordulás is. Tégy hozzá egy hatalmas külső „szövetségest” – abszolút jobbágylelkű kiszolgálása előnyös, de nem okvetlenül feltétel -, manipuláld a választási törvényeket úgy, hogy neked álljon a zászló – azért nem árt, ha minden rád szavazó tízszer-hússzor is leadja a szavazatát -, és tuti biztos a siker.

És a régi bolsevik recept működött.

A háború után a Szovjetunióból hazatért „Központi Vezetőség”, konkrétabban: Rákosi Mátyás, Farkas Mihály, Gerő Ernő, Nagy Imre, Révai József által alapított párt, amelyhez a hazai, a háború alatt illegalitásban működő kommunisták is csatlakoztak, vezetői 1947-re elérkezettnek látták az időt az abszolút hatalom megszerzéséhez. A megfelelő háttértámogatás a rendelkezésre állt, a szovjet fegyverek képében.

Kicsit tekergettek a törvényeken is, a választójogi törvények megváltoztatásával körülhatárolták azokat a háború előtti politikai szervezeteket, melyeknek tagjai nem voltak választhatóak. Az ügyesen megfogalmazott módosítás mindjárt 10 százalékkal csökkentette a választásra jogosultak számát.

A választási névjegyzék kis kiigazításaival – a manipuláció olyan csúnya szó – a belügyminisztérium – a tiltakozások ellenére – elérte, hogy vagy félmillió polgár kipotyogjon a rendszerből. Mert milyen gonosz a sors, a reakciósnak minősülő polgárok késve kapták meg az összeíró íveket. De ha valamelyik merő véletlenségből, időben kapta kézhez az említett dokumentumokat, akkor legalább teljesíthetetlen elvárásoknak kellett megfelelnie: ugyan már bizonyítsa, hogy anno nem volt mindenféle gyanús szervezet tagja.

Ez egy remek trükk. A tagságtalansági igazolványt tudomásom szerint Moldova György találta fel egy írásában, azelőtt nem létezett. És azóta sincs ilyen. Tehát, úgy hozzávetőleg egyetlen kétes személynek sem sikerült igazolnia, hogy nem volt tagja valamely kevéssé szalonképes pártnak. Mert, hogy igazolhatta volna valaki, hogy a háború alatt nem volt tagja valamely túl jobboldali szervezetnek?

De ez még mind nem volt elég. Még így is megrezeghetett az a bizonyos léc…

És itt jött a dolog legzseniálisabb része. Minden köztörvényes szélhámos sírva fakadt volna, ha ő talál ki egy ekkora átverést. Azokat a bizonyos kék cédulákat…A kék háttérnyomású ideiglenes választói névjegyzékkivonattal az emberek nem csak lakóhelyüknek megfelelő, de távolabbi szavazókörben is szavazhattak. Ez így elsőre teljesen természetes és logikus dolog, hiszen a szavazás napján nem mindenki tartózkodik okvetlenül az otthonában. Ezt a lehetőséget használta ki a kommunista párt egy jó kis motorizált csalásra. Teherautókkal, vonatokkal szállították egyik szavazókörből a másikba a kommunistákat, akik így - a külön e célra, a párt által nyomtatott kék cédulák felhasználásával - nagyüzemben, szakmányban és főként sokszor leadhatták a voksukat. Az elszántabb elvtársak akár biciklitúrákat is vállaltak, körbekerekezve a környéket, mindenütt rendületlenül szavaztak.

A kutatók máig nem tudták kinyomozni, hány kamu szavazatot adhattak le ezen a választáson.

A legszebb az egészbe az, hogy a kommunistáknak még így sem sikerült megszerezniük az abszolút többséget. A Szociáldemokrata Párttal és baloldali blokkban a Független Kisgazda Párt ellensúlyozására létrehozott Nemzeti Parasztpárttal együtt sem jött össze.

De ekkor a választási eredményeket már nem a szavatok száma döntötte el. A népi demokráciában éppen az szép, hogy nem sok köze van a demokráciához, már a nevén kívül. A néphez meg tán még annyi se...

A Magyar Függetlenségi Párt 49 mandátumát egyszerűen megsemmisítették, az FKGP-t meg a híres „szalámi-taktikával” felaprózták.

Mi állhatott ezek után Rákosi elvtárs útjába?

Forrás: Wikipédia; Rubicon.hu; Mult-kor.hu