Hallották hírét a dürnkruti csatának? Nem? Érdekes. A győztes csatáink valahogy mindig elsikkadnak… Pedig ez egy nagy jelentőségű ütközet volt. Ekkor segítette I. Rudolf német királyt az Osztrák hercegség megszerzéséhez, IV. László, az ifjú magyar király.

1278-ben IV. (a későbbi Kun) László még csak tizenhat esztendős volt. Valószínűleg ez is az egyik oka lehetett annak, hogy Magyarországon nem valami fényesen mentek a dolgok. Az országban feudális anarchia dúlt, ami nagyjából azt jelentette, hogy a központi, királyi hatalom nem sokat számított. A valódi hatalmat az oligarchák, a bárók birtokolták. Hol az egyik, hol a másik nagy szövetség került előnybe, hol a Kőszegi Nagy Henrik és Gutkeled Joachim vezette csoport dominált, hol a Csák Máté-pártiak.

Az ország megosztottságát, gyengeségét a külhoni hatalmak is érzékelték. A cseh II. Ottokár király úgy vélte, hogy eljött az ő ideje, büntetlenül kitolhatja birodalma határait, természetesen Magyarország rovására.

Első menetben 1273 áprilisában elfoglalta Győr városát. A külső fenyegetés azonban ráébresztette a magyar urakat a széthúzás veszélyeire és a bárók kiegyeztek. Júniusban nehéz küzdelem árán visszafoglalták Győrt, de a győzelemmel csak annyit értek el, hogy Ottokár ezek után a teljes haderejét mozgósította az ország ellen. A nagyjából kétszeres túlerőben lévő cseh és osztrák csapatok ellen küldött magyar sereg kezdetekben Morvaországban sikereket ért el, de aztán visszavonult. Ottokár szinte kardcsapás nélkül elfoglalhatta az ország fontos határszéli várait, egymás után került a kezébe Óvár, Moson, Győr és Sopron.

És minden maradt ennyiben. A támadást nem követte magyar ellentámadás, a háborút nem követte békekötés.

1273 októberében a német hercegek a cseh Ottokár ellenében egy alig ismert, a többiekhez viszonyítva kevés birtokkal bíró herceget, bizonyos Habsburg Rudolfot választották német királlyá. Ottokár külön csapásként érte, nem hogy a királyi címet nem sikerült megszereznie, de birodalmi gyűlés felhatalmazta Rudolfot, hogy elkobozza tartományait. Ottokár ebbe természetesen nem nyugodhatott bele, a két fél között kitört a háború. És ebben a háborúban, döntő fontosságúnak számított a küzdők számára, hogy ki „játszhatja ki a magyar kártyát”, azaz a magyarok melyik táborhoz csatlakoznak.

A megosztott magyarok között mind Ottokárnak, mind Rudolfnak akadtak pártolói, azt hogy végül is a németeket támogatták a csehekkel szemben, az az egyszerű tény döntötte el, hogy akkor éppen a német orientációjú Kőszegi-Gutkeled szövetség állt jobban a belviszályban. De a felvonuló magyar csapatok csak Sopronig jutottak, Ottokár úgy vélte, nem jöhet ki győztesen a háborúból, megadta magát és hűséget esküdött tehát Rudolfnak.

A háború véget ért. A magyar belviszály viszont nem. A tinédzser korú király ugyan ügyes politikai manőverekkel igyekezett megszilárdítani a központi hatalmat, de nem sokra jutott a hatalmas bárók ellenében.

És eljött az 1278-as év… Nyárra Ottokár elég erősnek hitte magát ahhoz, hogy elkergesse Rudolfot. És valóban az előny ezúttal már az ő oldalán volt. Biztos, ami biztos – mert az a magyar adu csak fontos lett újra – megpróbált szövetséget kötni IY. Lászlóval. És László kezében ott volt a jövendő. Ő dönthette e, hogy kit támogat, kit segít a királyi rang elnyerésében. És ő Habsburg Rudolfot választotta.

A magyar csapatok augusztus 6.-án keltek át Pozsony közelében a Dunán, hogy csatlakozzanak Rudolf hadseregéhez és így, egyesült erővel már reális esély látszott Ottokár legyőzésére. Augusztus 23-án egyesültek László és Rudolf hadai.

A döntő ütközetre 1278. augusztus 26.-én, Dürnkrut közelében került sor. Az ütközetet második morvamezei csataként is emlegetik. Rudolf és Ottokár seregeinek fegyverzete között alig volt különbség, de a magyar és főleg a kun sereg egészen más módon harcolt.

"A magyar csapatok a nyilharcot és a kézitusát vegyesen alkalmazták. A csatát a kúnokkal egyetemben az ellenséget körülrajozva és nyilzáporral elárasztva, a könnyű magyar lovasság, hogy kézitusáját a kemény falként helytálló ellenséggel rettenthetetlen bátorsággal és szilajsággal megvívja. Ennél a harcmomentumnál már a kard, a buzogány és a paizs játszották a főszerepet, mig a könnyű magyar és kún lovasság majdnem kivétel nélkül csakis ijjal és nyillal dolgozott."

- írja Bánlaky József A magyar nemzet hadtörténelme című művében.

A magyar erők által támogatott osztrákok megsemmisítő győzelmet arattak, a csatában maga Ottokár is elesett.

Rudolf számára a magyar segítséggel kivívott győzelem azt jelentette, hogy megszilárdult német királyi hatalma és a nemrég még szinte jelentéktelen herceg megszerezte az osztrák tartományok feletti uralmat is. Habsburgok és Ausztria… Vajon honnan ismerős?

Kép: IV. László és I. Rudolf találkozása a csatatéren. Than Mór olajfestményéről (1872) készült másolat (Neogrády Antal – 1894)

Forrás: Wikipédia; Rubicon.hu; Mult-kor.hu