- szólt a nagy hír 1989. május 2-án. Lehetett örülni. És örültünk, annak-rendje módja szerint. Beindult, most már biztos, hogy beindult! A nagy változás…

Mikor a felsőtagozatban a középkori jobbágyok szomorú sorsáról tanultunk, akiktől még a szabad költözés jogát is megvonták, rögtön eszünkbe jutott: hoppá, mi is valamiféle függöny, vasfüggöny mögött élünk és nagyon nem mehetünk oda, ahova szeretnénk.

Arról gyakran elfeledkeznek, hogy a gyerekek lehet, hogy kicsik, de nem hülyék. Később aztán, már Winston Churchill híres fultoni beszédét is megismerhettük, melyben így beszélt:

A baltikumi Stettintől az Adriánál levő Triesztig vasfüggöny ereszkedett le, a kontinens teljes szélességében. E vonal mögött van Közép- és Kelet-Európa ősi államainak összes fővárosa. Varsó, Berlin, Prága, Budapest, Belgrád, Bukarest és Szófia, mindezen híres városok, környező népességükkel abban fekszenek, amelyet szovjet szférának kell neveznem, és így vagy amúgy, de mind ki van téve nem csupán a szovjet befolyásnak, de egy igen erős és egyes esetekben fokozódó mértékű moszkvai irányításnak is.

A mi időnkre persze a vasfüggöny már nem aknazárat, csak EJR-t (Elektronikus Jelzőrendszert) jelentett. Puhultak a körülmények, de azért nem lettek annyira puhák, hogy még a nyolcvanas években is, ne születtek volna ítéletek tiltott határátlépés kísérletéért. Már nem oly súlyosak, mint hajdan, mikor még esetenként halál is járhatott az ilyesmiért, de azért próbálkozókat mégse Köztársasági érdeméremmel tüntették ki.

Volt a függöny és úgy látszott, hogy marad is – ha nem is a világ végéig, de még jó pár évtizedig igen. Arról persze lövésünk se volt, hogy kerítés, vele az egész „védelminek” rendszer aposztrofált rendszer jócskán elavult. Ráadásul egy vagyonba került volna felújítása, többek között, mert a hozzávaló rozsdamentes drótot röhejes módon csak nyugatabbról lehetett volna beszerezni. Ami volt, az viszont legalább egyre pocsékabbul működött, már egy sima eső, vagy arra tévedő vadállatok is beindíthatták a riasztást. A határőröknek – gondolom – tele lehetett a hócipőjük, mikor nagy erőkkel kiszálltak és hősiesen elfogtak egy gyanúsan határsértő őzet, vagy hasonlót.

Az 1989. február 28-én az MSZMP politikai bizottsága elfogadta az EJR megszüntetését. Hogy erre a közvetlen okuk mi lehetett, a magas költségek, vagy az, hogy akkoriban már más szelek fújdogáltak, esetleg mindkettő, vagy valami egészen más, nem tudni pontosan, de elfogadták. Persze azért országunk akkori vezetői nem voltak annyira merészek és önállók, hogy egy ilyen súlyos kérdésben magukra vállalják a végső döntés felelősségét. Tuti, ami biztos, Németh Miklós miniszterelnök a március 3-i találkozójukon rákérdezett Gorbacsovnál, hogy a Szovjetunió mit fog tenni, ha lebontjuk a vasfüggönyt. Gondolom, rendesen meglepődhetett, mikor kiderül a Szovjetunió urát az egész nem érdekelte. Mi több, még ő nyugtatta meg magyar miniszterelnököt, hogy az 56-os események – úgy, mint szovjet tankok randalírozása a pesti utcákon és egyebek – nem fognak megismétlődni.

Május 2-án helyszínen, számos nyugati újságíró jelenlétében jelentették be, hogy Magyarország elkezdi lebontani a határzárat. A bontást Rajkánál indult, mert ott a közelben állomásozó szovjet csapatok – és nem mellesleg: az osztrákok - is jól láthatták, hogy mi történik.

Az ilyesmi már nem mehetett titokban. Valószínűleg nem is akarták titkolni az ország polgárai elől, hogy a nyugati határ megnyílik. No, nem olyan marha nagyon, de legalább már az az átok vasfüggöny eltűnik. Érdekes módon, de nem jött be a régi kommunista félelem, hogy ha az emberek mehetnek, hát nem marad itt senki és akkor kit fognak boldogítani, ha belegebed is.

Mi meg, akik a tévéhíradóban nézhettük, hogy itt bizony tényleg bontják ketrecbezártságunk jelképét, akár József Attila örökbecsű soraira is idézhettük:

Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,

jó szóval oktasd, játszani is engedd

szép, komoly fiadat!

József Attila - Levegőt (1935. nov. 21.)

Kezdtük elhinni, hogy sínen vagyunk. Egyre több örökérvényűnek vélt, hirdetett gondolat, dolog változott meg. Akkor még a naiv – egyszerűnek titulált – polgár nem sejthette, hogy a szép magyar hagyományok szerint ez a rendszerváltásnak nevezett folyamat – melynek oly fontos lépcsője volt a vasfüggöny lebontása – már megint egy újabb olyan fordulat, amiből ő nem jöhet ki valami jól.

Azóta elmúlt 28 év. Vasfüggöny nélkül. Szabadon utazhat bárki. Feltéve, ha rá pénze. És már az őzeket se vegzálják az osztrák-magyar határon. Ez mindenképp pozitívum. De mintha József Attila sorai ma is aktuálisak lennének… Persze, nagy költő volt.

Forrás: Wikipédia

 Kép: a "vasfüggöny" lebontása a magyar-osztrák határon.

Fortepan 40703

Év: 1989

Orig: Urbán Tamás