A kis kék nyüzügék már pár millió éve békésen turbolásztak az óceánnak is nevezett őslevesben. A víz kellemes volt a turolászás egészen könnyű és mulatságos. Mindent összevetve: remekül érezték magukat a bőrükben, mondhatni: paradicsomi állapotok uralkodtak akkoriban. De minden remek dolog véget ér egyszer…

A kik kék nyüzügében ez úgy történt, hogy meg szólalt az Úr hangja, valahonnan, a mennyekből.

- Gyerekek, ez nem mehet így tovább! Rendes fickók vagytok, meg minden, a turbolászásotokkal együtt, de kicsit unalmasak. Most rögtön álljatok neki fejlődni.

A kis kék nyüzügéknek alapjában véve semmi kifogása nem volt a fejlődés ellen, csak azt nem tudták, hogy kell csinálni és pontosan mi is az. Ezért aztán gondolkodóba estek. Náluk ez körülbelül úgy nézett ki, hogy felhagytak a turbolászással, összegyűltek egy alkalmatos helyre és összedugták a fejüket. Vagyis azt az izét, amit fej helyett hordtak akkoriban.

Megtanácskozták a dolgot, kijelölték a szóvivőjüket, aki aztán az Úrhoz fordult:

- Oké, Főnök. Fejlődünk, ha muszáj. De minek?

- Leginkább azért, mert kitaláltam, hogy Charles Darwin nevű fickó, az akkori időszámítás szerint 1859 november 24-én jelentessen meg egy könyvet, A fajok eredete címmel az evolúcióról.

- Na jó, – mondta a vezérnyüzüge – de mi közünk nekünk mindehhez?

- Nem sok. Csak annyi, hogy ti vagytok az említett fajok. Belőletek fognak kifejlődni a növények, állatok, az ember. Az a Darwin-pofa is. Higgyétek el, remek mulatság lesz! Halomra gyilkoljátok egymást, meg felfaljátok, meg ilyenek…

- Nem lehetne inkább a turbolászásnál maradni? – kérdezte a vezérnyüzüge, akinek nem igazán tetszett a gyilkolászás ötlete, az egymás felfalásáé meg még kevésbé.

- Nem! – felelte zordan az Úr. – Darwin már tervbe van véve! Szinte itt áll a küszöbön.

- Nem lehetne, esetleg, elküldeni a jó fenébe? – kérdezte óvatosan a vezérnyüzüge.

- Sajnos nem. Ez a természet parancsa. A fejlődésé. Az evolúcióé. De az enyém is – tette hozzá szerényen.

A vezérnyüzüge nem volt egy küzdőtípus. Hamar feladta. Belátta, hogy az Úr akarata ellen nem sokat tehet.

Először az jutott eszébe, hogy sürgősen kihal a kollégákkal együtt és akkor az Úr megsütheti ezt a fejlődés dolgot. Aztán rájött, hogy ezzel nem sokra mennének. Egyrészt a kihalás nem valami kellemes mulatság, másrészt az Úr simán teremthetne helyettük más nyüzügéket. Mondjuk zöldeket… Az meg már még se járja, hogy zöld nyüzügék legyenek minden élő ősanyjai és ősapjai!

Akkor már inkább…

Nekiláttak a fejlődésnek.

Ezt aztán később nagyon megbánták.

De akkor már nem volt mit tenni. A lejtőn nincs megállás…