Tisza István valószínűleg az a magyar politikus, aki ellen a legtöbbször kíséreltek meg merényletet. Négy ízben támadtak rá, és az utolsó, 1918.október 31-én sikeres volt...

 Az első merényletet meglehetősen látványos körülmények között követték el ellene. 1912. június 7-én, a parlamentben az újságírói karzatról ugrott le Kovács Gyula képviselő és lőtt több ízben Tiszára.

De miért kellett egy képviselőnek ilyen színpadiasan színre lépnie? Az eset előzménye az, hogy Tisza 1848-as házszabályokra hivatkozva kitiltotta az ellenzéket a parlamentből.

- Van még itt egy ellenzéki! – kiáltotta Kovács, filmbe illő ugrása után. És háromszor lőtt. Egyszer sem talált. Tisza sértetlenül megúszta a merényletet. Külön érdekesség, hogy golyók nyoma – állítólag, mert még sosem jártam az ülésteremben, magam nem győződhettem meg róla -, máig látszik a faburkolaton.

A merénylő a negyedik golyót magának szánta, de így az utókor szemével nézve, meglehetősen nagy pancser lehetett. Magával sem sikerült végeznie…

Az esküdtszék később tudatzavarra felmentette a merénylőt. Az események ismeretében lehetett némi igazuk.

A második merényletet egy, a háborúból kiábrándult huszártiszt követte el ellene, mikor Tisza hazatérőben volt a frontról. A golyó ezúttal sem talált…

A harmadik merénylet 1918. október 16-án történt, bizonyos Lékai János akarta agyonlőni. (Lékairól a szocialista időkben iskolát neveztek el.) A pisztoly azonban elromlott… Vagy csak Lékai nem tudta kezelni? A merénylőt börtönbe zárták, de alig 15 nap múlva, az őszirózsás forradalom idején kiszabadították.

A negyedik merénylet 1918. október 31-én történt. Ekkor az egyébként vértelen őszirózsás forradalom napján katonák lőtték agyon Tiszát otthonában, a Róheim-villában. Tiszának tudomása volt a veszélyről, de tán nem vette komolyan – elvégre egész praxisa volt már az ilyesmiben -, vagy tán a védelmében bízott.

Nem tudhatta, hogy ezúttal tényleg jól megszervezték a merényletet. A villa őrzésére kirendelt és Csonka János detektív-főfelügyelő parancsnoksága alatt álló rendőrök telefonon parancsot kaptak a villa azonnali elhagyására, annak ellenére, hogy a váltásukra kijelölt csapat még nem érkezett meg. Az őrség távozott…

Megérkezett viszont egy kisebb csapat katona, akik végeztek Tiszával. Pölöskei Ferenc, A rejtélyes Tisza-gyilkosság című könyv szerzője nem zárja ki annak lehetőségét, hogy ezek nem is magyar, hanem a hadseregben szolgáló délszláv nemzetiségű katonák voltak.

A Károlyi-kormány alatt a rendőrség nyomozást indított a gyilkosság ügyében, de ez sikertelenül zárult. Ezen tán nem is kell nagyon csodálkozni, annak ismeretében, hogy Károlyi, a „vörös gróf” gyűlölte Tiszát.

Tormay Cécile Bujdosó könyv című művében a merénylet értelmi szerzőjének Károlyi Mihályt tartja, aki régi és engesztelhetetlen politikai ellenfele volt Tisza István grófnak:

 „Károlyi indítéka bőven megvolt: Tisza politikai riválisa volt, akit egyenesen gyűlölt. 1913-ban már párbajra is sor került kettejük között, Károlyi csaknem egy órán át indulatosan rohamozta ellenfelét, akit csak kiváló vívótudása mentett meg a legrosszabbtól. A vörös gróf később szűkebb körben azt is megfogadta, addig nem nyugszik, amíg el nem pusztítja Tiszát.”

A Pesti Hírlap tudósítása 1918. november 1-jén:

„A véres szabadságnak áldozatul esett gróf Tisza István”.

„A Hermina út 35. szám alatti villában, a gyilkosság délelőttjén egy katonatiszt és egy polgári ruhás férfi jelent meg. Bebocsáttatást kértek. Tisza dolgozószobájában fogadta őket.

- Mit óhajtanak?

A civil válaszolt:

- Ön rejtegeti azt a disznó cseh ügyészt, aki a vádat képviseli ellenem?

- Nem rejtegetek senkit sem.  

Az idegenek hamarosan eltávoztak… Minden valószínűség szerint csak előzetes kémszemlét tartottak, hogy otthon van-e Tisza, akiről azt híresztelték a városban, hogy nincs Pesten."

„Napközben a külső Hermina úton, a villa tájékán sűrű tömeg verődött össze. Este egynegyed hét óra tájban nyolc baka átmászott a magas vasrácsos kerítésen és a kert pázsitján át a házhoz lopódzott. A hátulsó ajtón mentek be.

A Tisza István őrizetére rendelt csendőröket békésen lefegyverezték és benyomultak a villa halljába. Az inas útjukat állta. A zajra előjött Tisza István, felesége és unokahúga, Almássy Denise grófnő. Tisza kezében revolver volt. A katonák szemrehányásokkal illették:

- Öt éve háborúskodunk miattad… Te vagy az oka az ország pusztulásának!

– Gazember voltál mindig! – Aztán rákiáltottak, hogy tegye le a revolvert.

- Nem teszem le, maguk is fegyverrel jöttek!

 - Tegye le, kiáltott egy harmincévesnek látszó nyurga szőke ember.

- Nem teszem!

- Álljanak félre a nők!

- Nem állunk.

Tisza néhány lépést hátrált, letette a revolvert.

- Na, hát mit akarnak?

- Maga az oka a háborúnak!

- Tudom, hogy mi történt, hogy rengeteg vér folyt, de én nem vagyok az oka.

- Négy év óta vagyok katona. Roppant sok család veszett el az ön gazembersége miatt. Lakoljon érte!

- Nem én vagyok az oka!

- Álljanak félre a nők!

Semmi válasz…

- Maga hozta ránk ezt a szörnyű vészt, most itt a leszámolás…

Három lövés dördült. Tisza előrebukott a szőnyegen. Két golyó találta, egy a hasába fúródott, a másik a vállába. A harmadik Almássy Denise arcát érte.

- Végem van, – mondotta Tisza, ennek így kellett lennie.

A katonák, mialatt áldozatuk haláltusáját vívta, elsiettek. Hogy milyen csapattesthez tartoztak, nem tudják.”

 Kép: Ferenc József és Tisza István egy 1905-ben készült képeslapon

Forrás: Wikipédia