Fura formája dívott a sportnak a középkorban, a három részre szakadt Magyarországon. Már, ha sportnak nevezhető az az életveszélyes mulatság, melyet abban az időben mind közönségesen bajvívásnak neveztek. És magyar volt az akkori világbajnoka…

Thury György, akinek kedvéért a törökök messze földről is eljöttek Magyarországra – a történetek szerint még Mezopotámiából is érkezett kihívója -, hogy összemérhessék vele kardjukat, kopjájukat, katonacsaládból származott. Ősei már Árpád-házi királyaink alatt ismert vitézek voltak, nagyapja szolgált Mátyás seregében, apja, testvérei mind ismert várkapitányok voltak. Ilyen génekkel, indíttatással ő se nagyon választhatott volna mást, mint a vitézi pályát. Holott, abban az időben nem volt valami fényes élet a végvári vitézeké. Késedelmes és mindig fizetést kaptak csak, cserébe az állandó életveszedelemért.

Thury még az 1540-es években lett főlegény a sági várban, 1556-ban a lévai vár kapitányává nevezték ki. 1558-tól Bars megye főispánja, Várpalota kapitánya. Előszeretettel hódolt a régi szép magyar szokásnak, a portyázásnak – kénytelen volt rá, ha együtt akarta tartani mindig üres zsebű katonáit. Sorra hívta ki a törökök legnevesebb bajnokait párviadalra és sorra győzte le őket. A viadalok híre Bécsig is eljutott, és haditanács persze eltiltotta az ilyen küzdelmektől. De a tilalom nem sokat ért, Bécs messze volt, a török meg közel…

Részt vett az 1552. augusztus eleji palásti csatában. A keresztény erők – szándékosan írok keresztényeket, mert a magyarok kisebbségben voltak a német, spanyol, olasz, stb. csapatok mellett – vezetője az az Erazmus von Teuffel (magyar gúnynevén: Ördög Rézmán) volt, aki késlekedett a Drégelybe szorult Szondi György megsegítésére sietni. Vagy tán úgy vélte: nagyobb dicsőség egy elveszett várat visszavenni, mint azt megtartani. Drégely felé tartva ütközött meg Hadim Ali budai pasa seregével és képzetlen, gyengén felszerelt csapatai megsemmisítő vereséget szenvedtek. A csatának – magyar szempontból – tán egyetlen fényes pontja, mikor Thúry György és társai kimenekítették a csapdába csalt olasz lövészeket a végveszélyből.

1563-ban Thury részt vett Miksa megkoronázásán és az ott vívott lovagi sem akadt párja. 1565-ben 500 emberrel tartotta Palota várát Arszlán pasa csaknem 8000 fős seregével szemben, míg a császári haddal Salm gróf a felmentésére nem érkezett. Ezután Salmmal részt vett Veszprém és Tata visszafoglalásában.

1566-ban elveszett Szigetvár, elesett Zrínyi Miklós. Kanizsa vára kulcsfontosságú lett a török elleni védekezés szempontjából. Thury csak hosszas alkudozások után, 1567-ben vállalta a vár kapitányságát s lett a dunántúli hadak főkapitány helyettese. Az eredetileg német zsoldosokra bízott várat elhagyottan találta, alig lézengett benne néhány ott ragadt katona. Hiába kérte a megromlott állagú falak megerősítését, pénzt a zsoldokra, élelmet, fegyverzetet. Később még rangja alóli felmentését is hiába kérte, a király ehhez sem járult hozzá.

A kanizsai vár ellátását kénytelen volt a régi magyarok módjára, kalandozással, portyázással biztosítani, ha már a bécsi udvarra nem számíthatott. Ebben az időben lett veszett híre a törökök között, akik csak a „dunántúli oroszlánnak” nevezték, de ismerték a keresztény Európában is, a „magyar el Cidként”. Híres haditettei közé tartozik a szigetvári bég elfogása. Mert akkor bégje volt már Szigetvárnak, a hős Zrínyi a föld porladt rég…

Haditettéért nem, hogy elismerést nem kapott, alapos dorgálást annál inkább. Mi több, foglyát szabadon kellett engednie. Mert Bécs szerint béke idején ejtette rabul… De ami a messzi királyi városban békének látszott, az közelről nézve, mindennapos és kőkemény csatározás volt a törökkel. Még akkor is, ha néha mintegy sportot űztek belőle párviadalokkal, kopjatörésekkel. És ebben a játékban Thury Györgynek nem akadt párja.

Nem is talált méltó ellenfélre soha. 1571-ben a török Orosztony község közelében tőrbe csalta 150 lovasával egyetemben. Foglyul akarták ejteni, hogy a híres magyart diadalmenetben vihessék a szultán elé, de Thuryt nem lehetett lebírni. Miután kidől alóla a lova, gyalog harcolt tovább, haláláig. A törökök kifosztott testét otthagyták, de fejét magukkal vitték és elküldték Isztambulba. Carolus Rym így számol be erről:

„Jelen hónap 10-én őfelsége boldog emlékezetű kanizsai kapitányának, Thury György úrnak a fejét sok csapásoktól megcsonkítva, majd összevarrva a közös díván elé hozták 9 másik fejjel együtt, valamint 14 fogollyal, 3 zászlóval és 2 kézi dobbal. A pasa Thury fejét kézbe vette, gondosan megtekintette, szakállát megsimogatta, majd meghagyta, hogy vigyék ki és tisztességgel temessék el”.

A hős testét Zrínyi György helyeztette végső nyugalomra Kanizsán. Családja, katonái gyászában pedig egy egész ország osztozott.

Kép: Thury György halála - (Irinyi Sándor rajza - Keptar.oszk.hu)
"1571-ben kanizsai kapitány volt Thury György. Incselkedő török csapat a vár alá szemtelenkedett. Ő is kiront rögtön néhányad-magával megfékezésökre; hanem akkor minden oldalról előtörtek, a kik elbújva voltak, és lenyomva sokan az egyet, könyörtelenül megölték. Fejét aztán nagy diadallal küldöttek Konstantinápolyba. Valami értéktelen fejet nem küldtek volna el. Ezzel is kimutatták, mennyire féltek tőle, a mig élt. Thury György valóban a XVI-dik század Kinizsijének nevezhető, annyira kiváló tulajdonai voltak a merészség és személyes vitézség, és anynyit ártott egymagában a töröknek." (Forrás: Vasárnapi Ujság 15. évf. 19. sz. (1868. máj. 10.))

Forrás: Wikipédia;Rubicon.hu; Zaol.hu;