Mikor 1914-ben kitört az első világháború – a Nagy Háború, ahogy akkoriban nevezték – Románia, bár a központi hatalmak szövetségese volt, nem lépett be a háborúba. A fegyveres semlegesség mellett döntöttek. Kivártak. Jobb ajánlatra…

És nem is kellett csalódniuk. Megkapták azt a bizonyos jobb ajánlatot. Az egykori ellenségtől, az antanttól.

A románoknak régóta dédelgetett álmuk volt Erdély megszerzése. Csak a megfelelő pillanatra vártak. Ugyan 1882 óta a központi hatalmak szövetségeseinek számítottak - Osztrák-Magyar Monarchiával szemben fennálló területi igényeik ellenére -, de 1916-ban úgy vélték, itt az idő, hogy fordítsanak egyet azon a bizonyos köpönyegen. Otthagyták, hátba támadták addigi szövetségeseiket.  Elvégre azok nem ígértek valami sok hasznot, míg az antant egész Erdélyt. Hát ki tud ennek ellenállni?

A monarchiára 1916-ban amúgy is rájárt a rúd. A keleti fronton dübörgött az orosz gőzhenger, a Bruszilov-offenzíva – minden idők egyik legvéresebb hadművelete. A VI. isonzói csatában, augusztusban, az olaszok először értek el komoly eredményeket, sikerült áttörniük a frontot.

Ekkora kétirányú nyomásnak nem sokáig állhat ellen a monarchia megrendült erődje, különösen, ha egy harmadik támadás is éri azt – vélhette Ion I. C. Brătianu, az akkori román miniszterelnök. Itt az idő, hogy hadat üzenjen Ausztria-Magyarországnak. És könnyű győzelmet remélve, 1916. augusztus 27-én meg is cselekedte.

Már az év elején a Kárpátoknál vonták össze a teljes román hadsereget – hogy nem szült ez annal idején gyanút? – így könnyű volt egyszerre valamennyi erdélyi szorosban megindítani a támadást.

A román betörés Erdélybe kezdetben sikeres volt. Egyrészt mert teljesen készületlenül érte a románokban, mint szövetségeseikben bízó központi hatalmakat, másrészt a román csapatok elől menekülő lakosság – sokan tartottak az 1848-49-es szabadságharc idején történt véres atrocitások megismétlődésétől – valóságos forgalmi dugót okozott a vasútvonalakon. Aki csak tehette, menekült Magyarország felé.

Ebben a helyzetben nagy nehézséget okozott a katonai erők felvonultatása. Így járt például az Arz Artúr vezette, Kolozsváron állomásozó I. osztrák-magyar hadsereg is. Már a támadás másnapján elkezdték az ellentámadást, de seregtestek mozgatása – a civil lakosságra való tekintettel – nagy nehézséget okozott.

A várakozással ellentétben, a román reguláris csapatok egészen fegyelmezetten viselkedtek, de az őket követő félkatonai alakulatok beigazolták a félelmeket. Raboltak, gyújtogattak, erről talán a lángoló Csíkszereda hajdani lakói tudtak volna a legtöbbet mesélni, de Brassó is sokat szenvedett tőlük.

A román támadás után, szeptember elsejéig sorra üzent hadat Romániának Németország, Törökország és Bulgária. A monarchia meg máris hadban állt. A bolgárok már a hadüzenet másnapján, szeptember 2–án páholni kezdték a románokat, a vitatott hovatartozású Dobrudzsában.

A román csapatok utolsó dicsőséges haditette ebben az esztendőben Petrozsény elfoglalása volt, melyet egy bányászokból álló zászlóalj védett, a szó szoros értelmében: az utolsó emberig. A dobrudzsai helyzetre való tekintettel – a bolgárok igencsak szorongatták őket - a román hadvezetés lefújta az északi támadást, és minden nélkülözhető csapatot Dobrudzsába irányított át. De azok el sem tudtak indulni, hogy teljesítsék a parancsot, mert közben elkezdődött a román rémálom, a német-magyar-osztrák ellentámadás.

A két irányból, délről és északról egyaránt érkező „áldásnak” a román csapatok nemigen tudtak ellenállni. „Hősiesen” kiegyenesítették arcvonalaikat és elszakadtak a „gyáván” előrenyomuló ellenségtől. Október 25-ére a német és az osztrák-magyar csapatok – minden logisztikai nehézség ellenére - felszabadították Erdélyt. Igaz, a románoknak sikerült még egy offenzívát indítaniuk Brassónál, de gyorsan bebizonyosodott: ez a háború elveszett számukra. Romániában nem fulladtak véres, álló, lövészárok-háborúba a hadműveletek. A román támadás „díjazása” gyors volt: a központi hatalmak csapatai 1916. december 6-án bevonultak Bukarestre. Bár utóbb még folytak csatározások, ez már egyértelműen jelezte, hogy Románia elveszítette a háborút.

Hogy aztán később hősiesen újrakezdje...

Mindössze egy nappal az első világháború befejezése előtt, 1918. november 10-én, páratlan merészséggel ismét hadat üzentek Németországnak, hogy a győztesek oldalán fejezhessék be az egyszer már elveszített háborút. Elvégre azok az erdélyi területek…

Források: Wikipédia;

Kép: Erich von Falkenhayn lovassága bevonul Bukarestbe, 1916. december 6-án.