Szeptember 30. 2006 óta a népmese napja Magyarországon. Ezen a napon született 1859-ben a magyar nemzet nagy mesemondója, Benedek Elek. De írt ő történelmi műveket is, megörökített egy hajdani vitát…

Más levelét nem illik elolvasni, de ezt a levelet már jó régen írták, talán nem akkora baj, ha belepillantunk. Különben sem mi leszünk az elsők, megtette ezt már Benedek Elek is, aki A magyar nép múltja és jelene című művében közreadta a nevezetes levelet.

A levél történelmi környezete és az előzmények:

IV, Orbán pápa Timotheus zalai főesperest akarta zágrábi püspökké kinevezni, a Rómában élő Váncsa vagy Báncza bíboros - azelőtt esztergomi érsek – javaslatára. IV. Béla királynak és a magyar utaknak ez viszont piszkosul csípte a szemét. Még, hogy egy jobbágyi sorból származó sehonnani legyen a zágrábi püspök! A paraszt maradjon csak az eke szarvánál! A szolga mindig csak szolga marad!

IV. Orbán halála miatt nem történt meg a kinevezés, de a pápai szándék megmaradt. Utódjához, IV. Kelemenhez, IV. Béla magyar király Demeter esztergomi esperest küldi követségbe, a magyar urak pedig levelet írnak tiltakozásul, hogy lebeszéljék a pápát szándékáról.

De IV. Kelemen hajthatatlan maradt. A követet meghallgatta ugyan, de a magyar urak levelét fel sem olvastatta magának. Viszont írt egy levelet IV Bélának…

A levélről így vélekedett Benedek Elek:

„Méltó a megörökítésre, méltó, hogy a mai s az ezután eljövendő nemzedékek is olvassák az egyenlőségnek e gyönyörű, magasztos hitvallását.”

A Mindenségnek bölcs rendezője – így szól a levél - úgy akarta, hogy az emberek egyforma módon szaporodjanak, egyformán szülessenek, egy égboltozat fedje őket és egyformán örvendjenek az életnek. Úgy rendelte, hogy meztelenül lépjenek a világba és meztelenül hagyják el azt. Mindezekben nem tett semmi különbséget szabad és szolga, gazdag és szegény, király és nép között. Amint azonban az emberek megsokasodtak a földön, némelyek közülük féktelen akaratuk indulatait követték, mások ellenben, az okosabbak, alárendelték az ész uralmának, és így a tisztesség és a közügy érdeke kívánta, hogy emezek előbbre valók legyenek amazoknál. Mert akik saját lelkükön jobban bírtak uralkodni még a várak megvívóinál is, különbek és mások fölött is uralkodhatnak, azért, hogy a gonoszok kihágásait megfékezzék és az emberi társadalom szilárdságát a nyugalom védelme alá helyezzék. Nem tagadjuk, édes fiam, hogy néhol a bitorlott hatalom jutott, Isten engedelméből, fejedelmi trónra. De az az ok, melyet említettünk, volt az igazi, mely miatt a természettől egyenlők közt uralkodók és alávetettek támadtak. Az állapotnak e különbözősége nem igazságtalan, ha az alávetett elismeri, hogy érdemetlenebb, az elöljáró pedig magát természettől egyenlőnek vallja. Így adta meg az egymásután következő örökölt elöljáróság, az atyáktól örökölt dicső erkölcs, melyet számos év szokása tett szilárddá és a nép hozzájárulása erősített meg, a nemességnek dicséretes és mindenkitől becsülendő eredetét. Ez által a nemesektől ismét nemesek származnak, és nem a természet, hanem a szokás szerezte meg az emberi nemnek ezt a nem csekély kiváltságot. Ámde ez nem szab határt az isteni kegyelemnek abban, hogy kicsinyt, nagyot, szolgát és szabadot tetszése szerint felemeljen vagy letaszítson, saját nem csalatkozó akarata szerint, melynek titkos okát ember be nem láthatja. Ezért hiába emlegeted a személyek rendjét, mert az Úr azt részesíti kegyelmében, akit akar: előtte nincs személyes tekintet. Neki nem áll útjában szolgai származás, még ha bizonyos is; különben is megváltja, megsemmisíti azt a püspöki méltóság. Nem is gyaláz meg téged a szegény ember, ha jobb- vagy baloldalodon foglal helyet, hogyha nem eredetét nézed, hanem a méltóságát; ha megemlékezel a legfőbb királyról, ki asztalának társaiul, helyetteseiül és ami még több, birodalma örököseiül szegény halászokat választott. Végre, ha dicsőségedet nézed, mi becsület vár egy ily kiváló királyra, ha egy szegény ember ellen küzd? Száraz fűszálat tépsz, midőn hatalmadat egy egyszerű emberen mutogatod. Tudjuk, hogy az oroszlán nem küzd férgekkel, és a sas nem támad verebekre. És te, nagyságos fejedelem, mégis annyira fáradsz abban, hogy egy püspöködet letaszítod? A miket szemére hánysz, föltéve, hogy mind igaz, nem róhatók föl neki, mert nem maga teremtette magát, hanem az Isten; nem is választhatott magának nemes szülőket; nem is az ő büne, hogy olyanok voltak, minőket Isten adott neki. Tudd meg, hogy nyomába lépvén annak, a mennyire tőlünk telik, aki, övéit megvédve, nem engedi, hogy az emberek bántsák őket, sőt még királyokat is megfenyegetett miattuk: nem mulaszthatjuk el, hogy fel ne öleljük a szegény ember ügyét, kit Isten reánk bízott.

Forrás: Benedek Elek – A magyar nép múltja és jelene

Kép: Benedek Elek családja körében, unokáival (3szek.ro)