1919. november 16-án, miután a román hadsereg gondos ellenőrzés mellett távozott a kifosztott fővárosból, Horthy Miklós a frissen alakult Nemzeti Hadsereg élén bevonult Budapestre. 

Nem tudom, hogy milyen lehetett az időjárás 1919 nyarán, de hogy kemény egy nyár volt az biztos. A Tanácsköztársaságként elhíresült katasztrófa 1919. március 21. és augusztus 1. között sújtotta az országot. Az ellenforradalmi kormány minden tényleges hatalom és befolyás nélkül tehetetlenkedett Szegeden.

A román haderők kapva az alkalmon – antant engedéllyel -, megszállták az ország jelentős részét, azzal a felkiáltással, hogy ők küzdenek a vörös métely ellen és „felszabadítják” Magyarországot a kommunista elnyomás alól.

Azóta már jelentős tapasztalatot szereztünk „felszabadítás” terén, nos, ez pont olyan volt, mint a későbbi. Ahogy a csapataik haladtak előre, úgy indultak sorra Románia felé vasúton vagonok százai, elszállítva mindent, ami csak mozdítható volt, a mezőgazdasági terményeken, az állatállományon túl, a leszerelt gyárak gépeit is. Meg ami még adódott… Kevésen múlt, Harry Hill Bandholtz, amerikai tábornok erélyes fellépésén,  hogy a Nemzeti Múzeum kincsei nem követték a számos „átorganizált” értéket.  A román megszállás alatt okozott kár becsült értéke1,5 milliárd aranykorona volt. A szabad rablás ideje volt ez…

 Hosszú története során Magyarország még tán soha nem járt ilyen közel ahhoz, hogy végleg eltűnjön a térképről.

A vörös Forradalmi Kormányzótanács augusztus elején beszüntette működését, Peidl Gyula vezetésével szociáldemokrata kormány alakult, melynek az első dolga volt visszavonni a bolsevikok terrorintézkedéseit.

1919. július 6.-án került a nyilvánosság elé Horthy Miklósnak, a monarchia utolsó flottaparancsnokának felhívása, amelyben meghirdette a nemzeti hadsereg újbóli létrehozását. Erre azért volt szükség, mert még az őszirózsás forradalom idején, Károlyi Mihály egy váratlan ötlettől áthatva – meg, hogy bizonyítsa az antantnak Magyarország békés szándékait – egyszerűn, egy rendelettel szélnek eresztette a komplett magyar hadsereget. Ez nem volt túl ésszerű húzás, még akkor sem, ha a teljesen demoralizálódott, frontról hazatérő katonák néhol, fosztogattak és egyéb bűncselekményeket követtek el.

A teljesen kiszolgáltatott országnak – amit a románok alaposan ki is használtak –, a vörös csapatok széthullása után, nem volt hivatalos irányítás alatt álló hadereje.

A felhívás hatására, a kétségbeejtő helyzetben, a széthullott hadsereg elkeseredett katonái tömegével gyűltek Horthy kibontott zászlaja alá. A csapatok létszáma augusztusra elérte a tízezer főt, augusztus végére pedig már 30 ezren voltak. Az új, független hatalmi centrum 1919. augusztus 9—én, Szegeden kezdte meg működését, de hamarosan áthelyezte székhelyét Siófokra, a román megszállástól mentes Dél-Dunántúlra.

A dunántúli „fővezérség” kialakulásával javult valamennyit az anarchiába süllyedt ország helyzete. Volt végre egy hatalmi tényező, melyet a nyugat is komolyan vehetett. A hajdani vörös terror nyomán viszont dúlt a „fehér” terror, mely a hajdani vörösök, zsidók – a tanácsköztársaság vezetésének jó része zsidó származású volt – elleni leszámolást tűzte ki céljául. Bár utóbb gyakran vetették a szemére, Horthy sosem adott parancsot az atrocitásokra, semmilyen formában nem járult hozzájuk.

Az antantnak azért is volt érdeke az új kibontakozó hatalom elismerése, mert az a komikus helyzet állt elő, hogy egyszerűen nem akadt az országban olyan felelős politikai vezető, aki megjelenhetett volna Párizsban a béketárgyalásokon a feltételek aláírására. Mert ekkor már nem volt kérdéses, hogy mi lesz a szerepe a magyar delegációnak Franciaországban. Aláírják, amit eléjük tesznek és pont. Gyakorlatilag semmilyen formában nem befolyásolhatják a diktátum szövegét…

Október 23.-án érkezett Budapestre sir Francis Clerk, brit diplomata, hogy megszervezze a román csapatok kivonulását és cseppet sem vidám, anarchikus forgatagban találjon valakit, aki képes stabilizálni az országot, akivel egyáltalán tárgyalhat az antant. A derék brit hamar felismerte a régi igazságot, hogy a hatalom annál van, akinél a haderő. És ez az ország akkori három hatalmi tényezője közül egyedül Horthy Miklósnak állt a rendelkezésére. Október végén, mikor először ülhettek tárgyalóasztalhoz, Clerk végre tolmácsolhatta valakinek az antant három követelését:

1. A pártok hozzanak létre egy koncentrációs kormányt.
2. Amint lehetséges tartsanak választásokat, és ennek eredménye alapján hozzanak létre egy parlamentet.
3. Az új parlament és kormány küldjön békedelegációt Párizsba és írják alá a békediktátumot.

Az már csak ráadás volt, hogy arra is felkérte Horthyt, hogy amennyiben hatalomra kerül, számoljon le mind a szélsőjobboldallal, mind a szélsőballal.

Horthy feltételei a következők voltak:

1. Az antant utasítsa ki az országból a románokat.
2. Kapjon lehetőséget, hogy mint a hadak és az ország vezetője, megszervezhesse a polgári életet, a pártok vezetőiből új kormányt állíthasson fel.

A megállapodás gyorsan nyélbe üttetett.

Horthy november 5. tárgyalt a pártok vezetőivel, ekkor egyeztek meg, hogy csapatai élén bevonulhat Budapestre, viszont nem alakít ki katonai diktatúrát. Amint lehet, választásokat írnak ki és hadsereg elismeri az új kormányt. Az pedig majd elküldi delegátusát a békekonferenciára…

És 1919. november 16.-án Horthy Miklós bevonult Budapestre. Ekkor hangzott el híres beszéde:

„Polgármester Úr! Szívből köszönöm szíves üdvözlő szavait. Mondhatom, nem vagyok abban a lelkiállapotban, hogy e percben megszokott frázisokat használjak, igazságérzetem azt parancsolja, hogy minden kertelés nélkül azt mondjam, amit e percben érzek. Mikor még távol voltunk innen, és csak a remény sugara pislogott lelkünkben, akkor – kimondom - gyűlöltük és átkoztuk Budapestet, mert nem azokat láttuk benne, akik szenvedtek, akik mártírok lettek, hanem az országnak itt összefolyt piszkát. Szerettük, becéztük ezt a várost, amely az elmúlt évben a nemzet megrontója lett. Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost: ez a város megtagadta ezeréves múltját, ez a város sárba tiporta koronáját, nemzeti színeit és vörös rongyokba öltözött. Ez a város börtönre vetette, kiüldözte a hazából annak legjobbjait és egy év alatt elprédálta összes javainkat. De minél jobban közeledtünk, annál jobban leolvadt szívünkről a jég, és készek vagyunk megbocsátani. Megbocsátunk akkor, hogy ha ez a megtévelyedett város visszatér megint a hazájához, szívéből, lelkéből szeretni fogja a rögöt, amelyben őseink csontjai porladoznak, szeretni azt a rögöt, amelyet verítékes homlokkal munkálnak falusi testvéreink, szeretni a koronát, a dupla keresztet. Katonáim, miután földjeikről betakarították Isten áldását, fegyvert vettek a kezükbe, hogy rendet teremtsenek itt e hazában. Ezek a kezek nyitva állanak testvéri kézszorításra, de büntetni is tudnak, ha kell. Meg vagyok győződve róla, azaz úgy remélem, hogy erre nem fog sor kerülni, hanem ellenkezőleg, akik bűnösöknek érzik magukat, megtérnek, és hatványozott erővel segítenek a nemzeti reményekben tündöklő Budapest felépítésében. A mártírokat, az itt sokat szenvedett véreinket meleg szeretettel öleljük szívünkhöz.”

Horthy budapesti bevonulása után néhány nappal, 1919. november 24-én új kormány alakult, melyet – a Tanácsköztársaság bukását követően első ízben – az antant is haladéktalanul elismert.

Nyitókép: Horthy a szabadsághídon (korabeli filmfelvétel részlete)
Térkép: Kovács Ádám
Források: Wikipédia; Budapestcity.org; Törtenelemtanulas.blog.hu; Rubicon.hu; Sulinet.hu.