2018. jún 26.

Petőfi Sándor, „az orosz cár spionja”

írta: Cabe Ferrant
Petőfi Sándor, „az orosz cár spionja”

petofi_utolso_kepe_1849_orlay_festmenye-960.jpg„Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon.” – írta Csokonai Vitéz Mihály a méla Tempefőiről szóló színdarabjának alcímében. Az alig húsz esztendős fiatalember, már akkor, 1793-ban, a darab írásának idején már tudhatott valamit…

Amit a mi Sándorunk – Petőfi Sándor – aztán keservesen, a maga bőrén tapasztalt meg. Igaz, az ő történetében hozzátehetjük, annál, aki poétává lesz Magyarországon, már csak az a poéta bolondabb, aki politikusi pályára adná a fejét.

A nevezetes - és tanulságos – eset 1848-ban esett meg. Az áprilisban kiadott új törvények egyike az országgyűlési képviselők választásra vonatkozott. Értelmében bárki indulhatott a választásokon, már ha megfelelt bizonyos feltételeknek és rendelkezett némi vagyonnal is. A vagyontól az „értelmiségi szakmák” művelői esetében eltekintettek. Derék eleinket nem ejtették a fejükre, már akkor is tudták jól: a tanár, a költő, a tudós nemigen lesz vagyonos ember…

Ahhoz, ugye, ész is kell, kérem, nem csak az a fene nagy tudomány!

Petőfi gondolt egy merészt és indult a szabadszállási választásokon. Úgy vélhette, a zászló csak neki állhat: országszerte ismert – és elismert – költő, a márciusi ifjak egyike, aki köré már akkor legendák szövődtek. Ki indulhatna eredményesen ellenében?

1848 júniusában történt, hogy elutazott reménybeli megválasztói közé. Mert korteskedni azt kell! Kinyomtatta és maga is terjesztette kiáltványát, mely a „Kiskunokhoz” címmel jelent meg. Bár maga is arról a vidékről származott, ismerhette volna a választókerület lakosságát. Zán ismerte is. Csak egy apróságról feledkezett meg: a választópolgár lehet derék, tisztességes ember, de nem minden esetben áldotta meg nagy ésszel a Teremtő. És egy ostoba szavazat pont annyit ér, mint egy okosé. Száz ostobáé meg épp százszor annyit, mint azé az egy okosé…

Költőnk lehet, hogy lánglelkű volt, de a politikai pályán csak nyeretlen kétéves. Úgy hitte: az igaz út a legjobb.

„Hanem azt korán se várjátok, hogy én titeket magasztaljalak, mert akkor szemtelenül hazudnám. Becsületemre mondom, hogy ti nem vagytok remek emberek, vagy eddig legalább nem voltatok. Március 15-éig az egész Magyarország nagyon szolgalelkü, kutyaalázatosságu ország volt és ti ebben a virtusban közelebb álltatok az elsőkhöz, mint az utósókhoz.”

Kemény szavak ezek polgártársak, igen kemény szavak. Az tény, hogy igazak, de ki szereti, ha csak úgy a képébe vágják az igazságot? Ki viseli jól az ilyesmit? Nos, az akkori kiskunok nemigen díjazták az ötletet…

Sándorunk erről persze mit sem tudott. Miután közzétette a kiáltványát és kampányolt egy jót a maga módján, mint aki jól végezte a dolgát, szépen visszautazott Pestre, ügyei után nézni. Talán szép felesége is hiányzott neki…

Azért, hogy Pesten is tegyen valamit megválasztása érdekében, különböző újságokban itt is megjelentette kampánykiadványát. A jó kiskunokban, ha addig nem is ment fel a pumpa, azért ez végleg betehette a taplót a nadrágjukba. Ország-világ előtt letolják, megszégyenítik őket! Ez már azért mégsem járja!

És ha valamelyik kiskun nem így gondolkodott volna, azt fő ellenfele, a kiskunlacházi jegyző, Nagy Károly meggyőzte, hogy mi a helyes. Ő már „politikusabb” ember volt, ráadásul a szabadszállási református lelkész fia, tehát igazán „otthon” volt a vidéken.

Tudta, hogy kell kampányolni! Bor akadt elég, jutott sokfelé, mindenkinek. És ha történetesen az susogták iddogálás közben a kiváló választópolgárok fülébe, hogy „ez a Petőfi, vagy Petrovics, ez, ez az orosz cár ügynöke” – hát, kérem, megesik az ilyesmi.

A jó kiskunok várták is az „ügynököt”, akkora „szeretettel”, hogy mikor Petőfi június 15-ére, a választás napjára visszatért választókörzetébe, szállásadója nagy jóindulattal figyelmeztethette: ha kedves a bőre, jobb, ha tágul a környékről, mert kaszával, kapával várják a „muszka spiont”.

Így esett meg, hogy mivel személyesen nem jelent meg a voksoláson, bele sem került a választási jegyzékbe. Mellesleg Nagy Károly többi „kihívója” is távol maradt – tán nagyon is hasonló okokból – így a jegyző uram, mint egyedüli jelölt, természetesen megnyerte a választásokat.

Hát, így mentek a dolgok, kérem, hajdanában, Magyarországon…

Forrás: Wikipédia; Honvedelem.hu.
Kép: Petőfi Sándor utolsó hiteles ábrázolása, Orlay Petrik Soma műve (részlet)

 

Szólj hozzá

Fősodor Kupalői históriák Tán történelem