- Mindenki azt eszik, amit akar. Szerintünk a vegetariánus étrend sokkal inkább környezetbarát, mint a húson alapuló, mi példát szeretnénk mutatni ezzel az intézkedéssel - mondta Barbara Hendricks német környezetvédelmi miniszter miután rendeletben tiltotta meg, hogy ezután a minisztérium rendezvényein hús- vagy halételt szolgáljanak fel.

Na most, velem feltűnően ritkán fordul elő, hogy meghívjanak a német környezetvédelmi minisztérium rendezvényeire. Mondhatjuk úgy is, hogy soha. De ha ezután valakinek ilyen vidám ötlete támadna, már most, jó előre szólok: nem megyek el. Viszont szívesen meghívom a miniszterasszonyt egy csülkös pacalra, esetleg egy jó marhapörköltre.

Ezt a meghívás meg – szerintem – ő utasítaná vissza, már ha tudna róla egyáltalán.

Mondhatjuk: egy-egy, a magas nem tárgyaló felek nem egyeztek meg semmiben, de azt legalább alaposan tették.

Félreértés ne essék, felőlem lehet mindenki annyira vega, amennyire csak akar. Környezettudatos meg főleg. Ennek a csírái bennem is megvannak: sose szemetelek. És gépkocsit sem vezetek. Nincs is autóm. Arra azért kíváncsi lennék, hogy a fene környezettudatos német környezetvédelmi minisztériumban hány hivatali autó van, hányan járnak be oda gépkocsival dolgozni. Persze, tudom, azok csökkentett károsanyag kibocsátású, zöld minősítésű járgányok. Vagyis képmutatás, meg fából vaskarika. Olyan kocsi nincs, melyik ne szennyezné a környezetet valamennyire. De ha a mélyen tisztelt környezetvédelmi hivatalnokok a távoli Deutschlandban nem kocsival járnának, fel kéne emelni a hátsójukat.

Semmi kifogásom az autós közlekedés ellen. Nem azért hoztam ezt a példát, hogy bárkit is lebeszéljek a volán mögé ülésről. Csak egy egyre inkább elharapódzó jelenségre hívnám fel a figyelmet.

A zöldségre.

Mi az a zöldség? (Már azonkívül, hogy kell a marhahúslevesbe?)

A zöldségre mondanék egy példát.

Békésen vágok át egy közeli parkon, közben dohányzom. Igen, kövezzenek meg, négyeljenek fel, szoktam dohányozni. Ahol szabad.

A parkban sehol a közelben egy játszótér (ahol nem szabad), sehol egy középület (melynek öt méteres körzetében szintén nem szabad). A sétaúton jön szembe velem egy tag. Ránézésre – nem figyeltem különösebben – teljesen hétköznapi fickó.

Mikor a közelembe ér fenn- és minősíthetetlen hangon elkezd velem üvöltözni velem, miszerint az ilyenek miatt megy tönkre a bolygó, én okozok neki rákot és miért nem rohadok meg.

A helyzet árnyalásához hozzátartozik még, hogy csaknem két méter magas vagyok, meglehetősen kisportolt. Az igaz, hogy ősz hajam és filoszhoz illő szemüvegem általában bizalmat szül, de alapjában véve egy ronda fráter vagyok.

Némi meglepődés (vö.: köpni-nyelni nem tudtam) után azért megkérdeztem tőle, hogy tudja-e mivel játszik. Erre bután nézett.

Megnyugtattam: nem az én idegeimmel, hanem az életével. Mert az igaz, hogy évtizedek óta nem képeltem fel senkit, de most erre neki nagyon nagy esélye van. Közel s távol egy darab tanú sincs, nekem viszont jelentős praxisom van modortalan urak helyreutasításban, még kalandos ifjúkoromból.

Erre ő kukult meg.

Aztán nem történt semmi. Ment tovább békésen mindenki a maga útján.

A jelenség a lényeg.

Mintha hajdani – és nem valami vidám emlékezetű – Szent Inkvizíció hős neofitái születnének újjá egyes „környezettudatos” és egészséges életmódot hirdető aktivistában. Már szinte várom, arcukon igazuk biztos tudatának hevével, csillogó szemükben a világmegváltó forradalmárok hitével, mikor lobbantják már lángra szigorúan környezetkímélő máglyáikat, hogy megégessék a „boszorkányokat”. Vagyis mindenki mást, aki nem osztja százszázalékosan a nézeteiket.

„Égjen a zsír!”

Kép: Fortepan 96487

Év: 1955

Orig: Kotnyek Antal