Ritkán adatik meg a szerény képességű és méltatlan krónikásnak, hogy szem- és fültanúja legyen történelmi eseményeknek, hogy első kézből, azon melegében, értesülhessen a nagy fordulatokról. A XX. századi technikának, a telekommunikációnak hála azért vele is előfordult ilyesmi.

Elmesélem.

Bár a közelmúlt történelméről a legnehezebb írni. Sokan ugyanis nem veszik tudomásul: ez már történelem.

Így kezdődik a mese:

A nap, amikor a rendszerváltás elbukott - legalábbis az én szememben. Pedig még el sem kezdődött…

1988. szeptember 3-án Lakitelken 400 alapító részvételével párttá alakult a Magyar Demokrata Fórum.

Erről – akkor már – beszámolt,  mert beszámolhatott,  a Magyar Televízió Híradója is. Sokan ezt a tényt, hogy alakult – alakulhatott - egy új párt Magyarországon – amely deklaráltan nem kommunista -, a rendszerváltás kezdeteként és „Happy Hawaii” kitöréseként értelmezik. Holott itt bukott meg az egész…

Szerintem.

Egy-két nappal a párttá alakulás előtt, ugyanabban a megszokott – és azokban az időkben mind érdekesebbé váló - Esti Híradóban, a párt egyik későbbi jeles személyisége ábrándos szemekkel belenézett a kamerába és a riporter kérdésére, miszerint:

„Párttá alakul a Magyar Demokrata Fórum?”.

Így válaszolt:

„Nem, a Magyar Demokrata Fórum nem alakul párttá, megmarad független politikai fórumnak.”

Szépen, szabatosan, ahogy egy tanult emberhez illik.

Még az olyan tájékozatlan és agyilag fejletlen személyiség – amilyen vagyok – számára is világosan és érthetően.

Aztán, alig telt el pár nap, a Híradó jól bemondta: 1988. szeptember 3-án Lakitelken párttá alakult a Magyar Demokrata Fórum.

Kevesen vették csak észre és tudomásul, hogy micsoda történelmi pillanat volt ez: a rendszerváltás megbukott.

Az esetből rögvest adódott néhány következtetés. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a számomra. A véleményemet írom le. Azt meg szabad… Azért tán nem perelnek…

Első variáció: a tag tudta, hogy párttá fognak alakulni, de simán belehazudott a kamerába. Ciki.

Második variáció: a tag igazat mondott, nem tudta, hogy párttá fognak alakulni. A párt egyik jelese úgy nyilatkozott a dolgok állásáról, hogy lövése sem volt merre áll a zászló. Ciki.

Következtetés: megette az egészet a fene.

Mármint a rendszerváltást.

Mert az előző rezsim is úgy működött, hogy komplett marhaságokat közöltek az emberekkel, csak úgy, bele a pacekba. És sosem lehetett tudni, hogy a nyilatkozó hiszi-e, amint mond, esetleg mondja, mert muszáj mondania. És nagyon jól tudja, hogy amit beszél, annak annyi köze van a valósághoz, mint homoki viperának – ami egy kígyó -, a homoki fehérhez. Ami egy borfajta.

És mindenki ünnepelte a rendszernek az ő megváltozását.

És lőn a szabad választás.

Amelyre e sorok csekély tehetségű írója is elfáradt választani, életében először és vélhetően utoljára. Attól persze óvakodott, hogy arra párta szavazzon, amelyről a fenti kis történetet mesélte. Másra szavazott. Mindegy melyikre, csak a kommunisták húzzanak a bánatba.

De nem választott jól. Arról a pártról is sec-perc alatt kiderült, hogy… Ne forszírozzuk mi derült ki. Végül is: teljesen mindegy. Mondjuk úgy, az a párt is hamarosan a hitelét veszítette. De nagyon.

És az úgynevezett „rendszerváltó” pártok sorra tűntek el a politikai élet süllyesztőjében. Már amelyik…

Nem csoda.

Egy nagyon egyszerű dolgot nem tudtak, tanultak meg időben az újdonsült politikusok. Ha már hazudunk, legalább hazudjuk következetesen mindig ugyanazt. Mert lehet, hogy előbb-utóbb rájön az egyszerű választópolgár is, hogy marhaságokat beszélünk, de a hitelességünket nem veszítjük el.

Ha az elúszik – persze nem megy könnyen és egyszerre -, a derék polgár csak legyint, ha szóba kerül az illető. És nem szavaz rá.

Most - majd’ harminc évvel a rendszerváltozás után -, ki emlékszik azokra az évtizedekkel ezelőtti napokra? Sokan, a mai választók közül, még meg sem születtek, másokat meg annyira hátulról gomboltak, hogy nem lehetnek személyes élményeik, emlékeik.

De mindig akad egy-két okvetetlenkedő, akinek az agyát nem ette meg még teljesen a szenilitás, és van képe, hogy rákérdezzen:

Hé, haver! Hogy is volt ez? Mit mondtál akkor és miről beszélsz most?

Ekkorát változott volna a világ?

Vagy akkor hazudtál?

Esetleg most süketelsz?

Vagy mind a kettő?

Egyet mondj meg! Miért hinnék el neked bármit? Hiszen ez ugyanaz a mese, mint volt, mikor még dúlt a szocializmus.

Változott valami?

Ja, a rendszer.

De csak abban, hogy a többség pocsékabbul él, mint hajdan.

Kép: hajdani, választásra buzdító plakát.