Ha valakiről, hát Listi Lászlóról igazán elmondható, hogy jó családból származott. Szülei, báró Listi Ferenc és Gyulaffi Zsuzsánna (Wesselényi Pál özvegye) az ország főnemesei közé tartoztak, rokonságban állott az ország nádorával, a horvát bánnal, sok egyéb főméltósággal.

Korán félárvaságra jutott, csak két esztendős volt, mikor az édes apja 1630-ban elhunyt, ezért felnevelése édesanyjára maradt. Tanulmányairól nem maradtak fenn pontos feljegyzések, de a kor körülményeihez képest kiemelkedő oktatásban lehetett része, valószínűleg valamelyik külföldi katolikus egyetemen is tanult.

Még kamasz fiú volt, tizenhat éves, mikor nagybátyjával és gyámjával, Listi Jánossal hűtlenségi perbe keveredett. Talán a család ellenlábasai mártották be őket, talán a derék III. (Habsburg) Ferdinánd megorrolt rájuk valamiért, ezt ma már elég nehéz lenne kideríteni. Annyi biztos, hogy az ügy nem lehetett valami túl komoly, mert az ilyenkor szokásos fővesztés helyett megúszták vagyonuk elkobzásával. Az elveszett javakért se sokat kellett bánkódniuk, mert hamarosan kegyelmet kaptak és persze, vissza mindent. Vagy majdnem mindent…

Mikor Listi László elérte a nagykorúságot, a családi birtokuk, Köpcsény vára az ő tulajdonába került. Gyámja, rokonai elköltöztek ő pedig élhette a fiatal - és nem utolsó sorban: vagyonos – főurak életét. Még gyámsága alatt, 1645-ben eljegyezte a még nála is fiatalabb Bánffy Hedviget. Jövendőbelije sem akármilyen családból származott, apja gróf Bánffy Kristóf tárnokmester volt. A házasságot 1646 meg is kötötték.

Eddig akár egy tündérmese…

Csak éppen… Az ifjú báró nem volt valami jó gazda. Ugyan furfangos, ravasz emberként ismerték, aki nem sokat válogat az eszközök között, ha valamilyen célt akar elérni, de a gazdálkodást nem neki találták ki. Nagy vagyona ellenére állandó pénzzavarral küzdött. Közhivatalt soha nem viselt, a nyilvános életben nem szerepelt. Más mulatságot talált magának: tudományokkal foglalkozott és irodalommal. Ismerte a görög és római klasszikusokat, a régebbi magyar költőket.

1651-ben jelent meg Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című műve, valószínűleg ennek sikere serkentette a fiatalembert verselésre. „Csak mulatságul és idő megcsalásul" – ahogy ő írta. 1653-ban Bécsben jelent a mohácsi vészről írott hőskölteménye, a „Magyar Mars avagy Moháchnál történt veszedelemnek emlékezete”.

Na, most, mivel nem vagyok irodalmi ítész és még kevésbé szakértője a tizenhetedik századi magyar költészetnek, mások véleményére kell hagyatkoznom:

„Határtalan dicsőségszomj égethette Listi Lászlót, hogy versenyre próbált kelni Zrínyi Miklóssal. Ebben persze alul maradt. A Magyar Marsot hazafias érzés itatja ugyan át, de egész szerkezetében nem egyéb, mint a mohácsi ütközet krónikaszerű leírása. Viszont, ha teremtőtehetség nem ütközik is ki belőle, verselési készsége kétségtelen. Verseit a Balassa Bálint strófáinak mintájára alkalmazott, olykor meglepően jól csengő középrímek könnyedekké, dallamosakká lendítik.” – írta róla Ráth-Végh István „Listi László gróf, a költő” című művében.

A műve azonban nem hozta meg számára vágyott sikert. Nem csak kortársai nem voltak valami nagyon odaérte, de az utókor is – annak rendje és módja szerint – elfeledte volna, ha az ifjú gróf – 1655-ben grófi címet kapott – nem vált „szakmát”.

Azt ugyan kétlem, hogy ismerte Shakespeare III. Richárdról szóló drámáját, de mintha abból kölcsönözte volna mottóját:

„Hogy eltöltsem e csevegő időt -

Úgy döntöttem, hogy gazember leszek” (Shakespeare: III. Richárd - Vas István fordítása)

És az lett. Nem is kicsi. Költőnek talán tehetségtelen volt, de a bűnözés határozottan ment neki. Először – mintegy: bemelegítésként – a szomszédjaival rúgta össze a port, „békésen” fosztogatta őket, és ha fel kellett gyújtania valamit, nem habozott sokat. Azokat a pénzzavarokat kezelni kellett valahogy…

Egykori gyámjával, nagybátyjával is összetűzésbe keveredett. Sarcolta a birtokait, állítólag még az életére is tört: meg akarta mérgezni. Hogy ez igaz volt-e vagy sem, az megint csak nem lehet biztosan tudni. Ami bizonyos, az, hogy a rokonok megvolt az okuk a gyűlölködésre. A vagyon.

Listi Lászlónak korán elhunyt első nejétől nem született örököse. Második felesége – a gróf ezúttal is „jól” választott párt: új neje Kecskés Éva, Kecskés Jánosnak, a királyi jövedelmek főpénztárnokának leánya volt - sem kapkodta el a dolgot. Márpedig, ha László gróf gyermektelenül halálozik el, úgy Listi János fia örököl. A családi gyűlölködésnek az sem vetett véget, „amikor végre valahára egy fiúgyermek bölcsője ringott Éva grófné ágya mellett. Ugyanis a hír vétele után János báró fölkereste a nádort s azzal vádolta meg az unokaöccsét, hogy miután a felesége magtalannak bizonyult, idegen gyermeket csempészett a gyermekágyat színlelő asszony nyoszolyájába, csakhogy az ő fia ne örökölhessen.”

Listi tudta kihez kell fordulni, ha inog a kredenc… Ha János a nádorhoz fordult, ő a királyhoz ment… Sikerült is elérnie, hogy János ellen indult vizsgálat az „igaztalan” vádaskodás miatt.

Miután rokonai sorra elhaltak, Listi egyeduralkodó lett a környéken. És már örököse is volt… A gyermek azonban nem sokáig „örülhetett” grófságának, mert hamarosan meghalt. De jött a második gyermek…

Listi János ezúttal, már nem mert vádaskodni. Azonban a környékbeli jobbágyok, birtokosok egyre vadabb dolgokat kezdtek suttogni Listi grófról. A sátánnal cimborál – mondták róla. Az ördög tiszteletére miséket mondat a köpcsényi akasztófa alatt, túlvilági szellemeket idéz, azokkal hordat magának kincseket.

Listi László – okkal – nem tiltakozott a szóbeszéd ellen. Könnyen megtehette volna, hogy befogja a parasztok száját, de ő még inkább „rá is játszott” a babonás pletykákra. Hagyta hadd higgyék, hogy mágiával, aranycsinálással foglalkozik, boszorkánysággal, fekete mágiával foglalkozó könyveket gyűjt és tanulmányoz.

És ezek még csak a „szelídebb” pletykák voltak. Beszélték azt is, hogy felesége valójában magtalan, ő pedig terhes fiatal nőket hozat a várába s amikor megszületik a gyermekük, saját kezével fojtja meg a kismamákat, hogy a gyermeket a sajátjukként mutathassák be, ország-világ előtt. Az első, de még a második gyermek se volt az övék… De a pletykák csak pletykák maradtak. Abban az időben egy jobbágynak, de egy kisbirtokosnak sem volt tanácsos egy ekkora urat bevádolni.

Aztán mégiscsak került valaki, aki utánajárt a pletykáknak: Kerekes Menyhért, Mosón vármegye alispánja. Ő már tehette… Annál is inkább, mert kiváló segítőtársa is akadt: Listi János báró, a sértődött nagybácsi.

Megindult a nyomozás, a kihallgatások:

„Egy 16 éves fiú arról vallott, hogy a gróf valamiféle olajjal kenette be a hüvelykujja körmét s midőn belenézett, látott nagy ládát s akörül ördögöket, kit ember, kit eb képében.” – ez,  mondjuk szemenszedett ostobaságként hangzik a mai fül számára, de akkoriban még megjárta. De ezzel tán nem sokat árthattak volna a véres grófnak.

A legterhelőbb vallomás bizonyos Riebstein Mária szájából hangzott el. Ennek férje, Riebstein János, inasa. ágyasa és egyben cinkostársa volt a grófnak. Riebsteinné maga is nyakig benne lehetett a „buliban” az ő szava már többet nyomott a latban. Bizony eljárt a szája mindenféle fiatal lányokról, akik megérkeztek ugyan a várba, de sosem távoztak onnét.

Az okkult praktikákat, a legyilkolt nőket tán elnézték volna neki, azonban elkövetett egy óriási hibát. Olyasmibe kezdett, ami már komolyan vettek Bécsben is: nyakló nélkül verette a hamis pénzt, hogy legyen miből fedezni kicsapongó életmódját. Talán megúszhatta volna az okirathamísításokat, gyújtogatásokat, véres orgiákat. Azért a pár örömlányért se sok könnyet ejtettek volna, a kirabolt, olykor leggyilkolt parasztokért még úgyse. De a hamis pénz az komoly dolog! Nehogy már a kincstárt károsítsa meg valami semmirekellő!

„A görbe utakat, amelyeken állandóan menekült a vérpad elől, arannyal kellett kikövezni. A pártfogást nem adták ingyen. A segítő kéz markolni is akart s Listi temérdek pénzt volt kénytelen szétdobálni. Rossz gazda is volt, a birtokok jövedelme vékonyan csurrant, ő hát egyéb forrás után nézett. Miután bölcsen tudta, hogy semmiféle ördögöktől sem, remélhet arany termő erszényt, ő maga igyekezett azt megtölteni a saját keze művével.” A hamispénzgyártó műhelynek a titkát kellett elleplezni a mágiás hókuszpókuszok meséjével!

1661 augusztusában tetten érték, mint hamispénzverőt. A szigorú vizsgálatot ezúttal már nem kerülhette el. És a vizsgálat nem okozott meglepetést: Bécs város tanácsa törvényszékké alakulva december 22-én meghozta ellene az ítéletet: hamis pénz veréséért pallos általi halálra ítélték és teljes vagyonát elkobozták. A véres gróf 1662. február 16-án indulhatott hosszú útjára, a pokol felé.

(Megjegyzés: A családot a forrásokban többféleképp emlegetik: List, Listi, Listh, Listhy, Liszti, Liszty, Listius.)

Forrás: Ráth-Végh István - A fekete krónika; Wikipédia; Nlcafe.hu;
Kép: Hieronymus Bosch - A bűvész

Kép: