2017. nov 20.

Erdély elszakítása Magyarországtól

írta: Cabe Ferrant
Erdély elszakítása Magyarországtól

_erdely.jpgA magyarországi románok gyulafehérvári nagygyűlésén, 1918. december 1-én kimondták Erdély, 26 történelmi vármegye, elszakadását Magyarországtól és bejelentették a Romániához való csatlakozást.

A románok ilyen irányú törekvése nem volt új dolog, ezért léptek be 1916-ban az I. világháborúba az antant oldalán. Korábban ugyan a központi hatalmak szövetségesei voltak, de reménykedve, hogy megszerezhetik Erdélyt és egyéb területeket, a másik oldalra álltak, hősiesen hátba támadva korábbi szövetségeseiket. Az eredmény gyors volt és váratlan – legalábbis románok számára. A monarchia hadserege és a német csapatok rövid időn belül tönkreverték a támadó román hadsereget, olyannyira, hogy az szinte teljesen kiszorult Románia területéről.

Ha elsőre nem sikerült, próbáld meg újra - tartja a régi mondás és a korabeli román vezetők biztosan hallhatták ezt valahol. Mindössze egy nappal az első világháború befejezése előtt, 1918. november 10-én, páratlan merészséggel ismét hadat üzentek Németországnak. Láss csodát: a győztesek oldalán találták magukat. Számukra, mint utóbb kiderült, nem volt elég a november 3. padovai fegyverszüneti egyezmény aláírása. Az sem, hogy Németország a „tizenegyedik hónap tizenegyedik napján tizenegy órakor” a compiegne-i erdőben aláírta a megalázó fegyverletételi dokumentumot.

A Román Nemzeti Tanács 1918. november 9-én felszólította Magyarországot Kelet-Magyarország, a történelmi Erdély átadására. A magyar kormány már másnap tárgyalt a „felszólításról” – követelésnek is nevezhetnénk -, és úgy döntöttek, hogy tárgyalásokat kezdenek a románokkal a helyzet tisztázására. Felmerült az is, hogy kolozsvári hadseregösszevonással erőt kéne demonstrálni…

A november 13–14-i aradi tárgyalások nem hoztak eredményt. Iuliu Maniu már a tárgyalások közben memorandumot küldött Párizsba, amelyben engedélyt kért a román hadsereg előrenyomulására a Maroson át.

November 15-én a Román Nemzeti Tanács egy nemzetgyűlés összehívása mellett döntött, majd november 20-án kihirdették: a nagygyűlést Gyulafehérváron, a „román nép történelmi várában” tartják meg.

Azért, hogy senkit ne érjen túl nagy meglepetés, már november 24-én felszólították a helyi tanácsokat, hogy mondják ki a feltétel nélküli csatlakozást a Román Királysághoz, még a gyűlés előtt.

Novemberben az Erdélyi Román Tanács már román gárdákat szervezett, de a legszebb az egészben az, hogy felfegyverzésüket a magyar kormánytól várta. És a magyar kormány tehetetlenkedett…

Károlyiék annyira igyekeztek elnyerni az antant jóindulatát, hogy a partnerség jegyében, ingyenes különvonatokat biztosítottak a gyulafehérvári gyűlésre való utazáshoz. Az is igaz viszont, hogy ekkorra már teljesen mindegy volt, adják-e azokat a vonatokat, vagy sem. De kár volt a gesztusért, mint mikor a halálraítélt önként ballag a bakó elé…

Pedig ekkora már nekik is feltűnhetett volna, mire készülnek a románok. Ha másból, nem az időközben megjelent röpiratokból, melyekben a magyarokat rendszeresen barbároknak nevezték, akik csak gátjai a dákoromán kontinuitás jegyében elérkező fényes jövendőnek, melyben visszaszerzik a Tisza vonaláig terjedő ősi román földeket.

November 30-án a Központi Román Nemzeti Tanács gyűlésén állapodtak meg azokról a szépen hangzó nemzetiségi, vallási, kulturális és politikai jogokról, amelyekkel a későbbiekben a kutya sem törődött:

„Az új román állam megalakításának alapelveiként a Nemzet­gyűlés kinyilvánítja a következőket:

1. A teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő nép számára. Minden nép saját kebeléből való egyének által saját nyelvén fog élni a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással. Minden nép a hozzátartozó egyének számarányában képviseleti jogot fog kapni a törvényhozásban és az ország kormányzásában.

2. Egyenlő jogosultságot és teljes felekezeti szabadságot az ország összes felekezetének.” (Részlet az 1918. december 1-jei gyulafehérvári kiáltványból)

Ez mind remekül hangzik… Kár, hogy sosem valósult meg.

A románság végre a nyeregben érezhette magát. Maguk dönthettek arról, amiről mindig is szerettek volna, hogy Erdély Románia része legyen. Nem kellett a magyarok, a szászok, a többi nemzetiség véleményével törődniük. Ez nagyjából ugyanaz a mentalitás, mint amellyel a Pásztorok, a nagyobb és erősebb fiúk elveszik a golyókat a Múzeumkertben a kisebbektől – az esetet mindenki ismerheti, aki olvasta a Pál utcai fiúkat. Gátlástalanul élve pillanatnyi erőfölényükkel, tették meg december elsejei bejelentésüket.

Nyitott kaput dönget a román nemzetalkotó erő, amikor a nem létező magyar elnyomás ellen hadakozik. Viszont hamis vágányokon jár, ha a világ legdemokratikusabb köztársaságából a legoligarchikusabb, legkorruptabb monarchiába akarja átcsalogatni az erdélyi román népet a faji ébresztő szirénahangjával”.

- írta még reménykedve a Kolozsvárott megjelenő független napilap, az Ellenzék, december 3-i számában, de a lavinát már nem lehetett megállítani. Kár volt az ésszerűségben, tisztességben bízni. Erdély elveszett.

És hiába reménykedett a magyarság, a későbbi trianoni döntés csak megerősítette ezt az állapotot.

 

Forrás: Wikipédia; Rubicon.hu; Tortenelemportal.hu; Tankonytar.hu; Erdelyimagyar.wordpress.com; Erdély története (szerkesztette: Szász Zoltán)
Kép: Iuliu Hossu püspök felolvassa a gyulafehérvári Román Nemzeti Gyűlés határozatát Erdély és Románia egyesüléséről

Szólj hozzá

Fősodor Kupalői históriák Tán történelem