1703. november 15-én Bercsényi Miklós és Károlyi Sándor egyesült kuruc serege a zólyomi vár alatt megütközött Forgách Simon vezette labanc sereggel. És győzött. De ez a csata nem csupán a diadal okán maradt nevezetes…

Nagy szüksége volt a győzelemre a kuruc tábornak, nem sokkal korábban elveszett Léva vára. Az ostromló császáriak előtt kaput nyitni kényszerültek – segítség és támogatás híján - a meglehetősen szedett-vedett, de egy ideig mégis hősiesen védekező kuruc védők.

Bercsényi és Károlyi, két vezér. Az egyik, Bercsényi, aki a kezdetektől Rákóczi mellett áll, a másik meg Károlyi, aki kezdetben a felkelők ellen harcolt. Szétverte a tiszaháti felkelést. Aztán… Megérkezett Lengyelországból II. Rákóczi Ferenc, a felkelők élére állt s jöttek a diadalok. Károlyi birtokai is kuruc kézre kerültek, Bécsben meg csak áskálódtak ellene, végül 1703. október 9-én maga is kurucnak állt.

A másik oldalon Forgách Simon, régi katona, jó katona, részt vett már török elleni harcokban is, mikor kiverték őket Magyarországról. Ráadásul, beszélik róla, hogy a trónörökös, József főherceg közeli barátja. És az alatta szolgálok sem akárkik. Egyikük bizonyos Bottyán János ezredes, akit – félszemű lévén – mindkét táborban csak Vak Bottyánként ismernek. Régi katona ő is, megjárta már akkor a hadak iskoláját, mikor némelyik kurucot még az anyja ringatta. Ő még tartja a régi, török időkből maradt szokást: csata előtt párbajozni kell! Párbajra hívja hát a kurucokat.

Nagy vagány az öreg, beszélik róla, hajdan, még a török háborúk idején, belopózott az érsekújvári várba és a rikoltozó török müezzint kihajította a minaretből. Mire a törökök észbe kaptak, már újra odakint volt, a vár alatt száguldozó lovasok között.

Ismerik jól a kurucok. Sokan szolgáltak vele, alatta. És akik ismerik, azoknak bizony nemigen fűlik a foga kiállni ellene. Végül Ocskay László - akinek ekkoriban van feljövőben a csillaga a Fejedelem táborában - áll ki ellene. Jó katona, máris híres vitéznek számít, de fegyelmezetlen… Tán ezért is tetszik neki a párviadal ötlete.

A Hadak Vénje meg az Ifjú Titán…

Nemigen bírnak egymással. Először kopját törnek, aztán kard ki kard! De karddal se sokra mennek. Nekifeszül az ifjúi erő a tapasztalatnak, de nincs döntés. Előkerülnek a pisztolyok. Bottyán a gyorsabb, Ocskay mellvértje behorpad, orrán, száján dől a vér. De visszalő. A golyó Bottyán páncélja alatt az oldalába fúródik…

Valamelyik idegesebb kuruc vitéz is elsüti a puskáját. És kitör a kavarodás…

A kavarodás, ami a kurucoknak kedvez. Nincsenek itt szabályos hadmozdulatok, reguláris seregek begyakorolt manőverei, inkább verekedésre hasonlít a kibontakozó ütközet. Ebben pedig a kurucok vannak előnyben, itt a személyes bátorság, no meg a pofozkodási hajlam a döntő. Bercsényi csapatai győznek, Forgách seregeit visszaszorítják a várba, még a kapun túl is üldözik őket, de a győzelmet kihasználni nem tudják. A rendetlenül verekedő kurucok diadala még így is nagy. Forgáchot beszorították a várba, a közeledő császári csapatok meg a kudarc hírére visszafordultak, hogy bevárják az erősítést.

A csata legnagyobb eredménye azonban mégsem ez volt. Bottyán a zólyomi kapitulációs tárgyalások alatt üzente meg titokban Bercsényinek, hogy ő bizony átállna, ha szívesen látnák. Ott a helye a kurucok oldalán, akik a magyar szabadságért küzdenek. Egyelőre, sebe gyógyulásáig visszatérne Esztergomba, hogy a várost és környékét Rákóczi oldalára állítsa. Bercsényi ezúttal nem késlekedett, gyorsan közölte az örömhírt Rákóczival. A fejedelem Tokajban tábornokká és a dunántúli vidék főparancsnokává nevezte ki Bottyánt.

És Forgách?

Ő 1704. március 20-án szökött át a kurucok táborába. Átállása okául az hozta fel, hogy a bécsi udvar mellőzte a horvát báni kinevezésnél. Csak sokkal később, már a törökországi száműzetésben derült ki a valódi ok: maga József főherceg kérte fel a szökésre. Azzal bízta meg, hogy kezdjen tárgyalásokat Rákóczival. A kurucok adják fel az új királyválasztás gondolatát, inkább követeljék azt, hogy József még atyja, I. Lipót életében vehesse át a hatalmat Bécsben és akkor ő majd kedvező egyezséget köt a Rákóczi-táborral.

A hagyományos Habsburg ravaszság ezúttal nem jött be. Józsefnek várnia kellett a trónra apja haláláig, Forgách meg ott ragadt a nagyságos Fejedelem táborában, nem kevés borsot törve később a labancok orra alá.

Forrás: Bánlaky József – A magyar nemzet hadtörténelme; Wikipédia.hu; Olvasmanyaid.blogspot.hu;

Kép: id. Georg Philipp Rugendas: Kuruc-labanc lovas párbaj (Wikipédia)