2017. már 01.

Kuczka Péter és a magyar SF irodalom

írta: Cabe Ferrant
Kuczka Péter és a magyar SF irodalom

kuczka-8.jpg

Kuczka Pétert sokan a magyar sci-fi atyjának aposztrofálják, mások viszont azt hányják – utólag – a szemére, hogy valóságos diktátorként uralkodott a sci-fi irodalom területén az ántivilágban.

Ha az ember megemlékezést akar írni valakiről, azaz a mindig pofátlan utókor képviselője, írhat bármit. A túloldalról már úgysem fog tiltakozni a másik…

(Aki nem kíváncsi a politikai süket dumára, nyugodtan átugorhatja ezt a részt.)

Már a kezdetektől - az 1940-es évek vége -, mint Révai József egyik fő bizalmasa a kultúrairányitás egyik potentátjának számított. Állítólag, a legendák szerint, Szabó Magda azért nem kapta meg 1949-ben a Baumgarten-díjat, mert az akkor, kulturális területen gyakorlatilag teljhatalmat élvező Révai személyesen húzta ki őt a díjazottak közül. Kuczka Péter kedvéért. Hogy ő kapja díjat… Azt mindenkinek a saját ítélőképességére bízom, hogy mi képviselt nagyobb irodalmi értéket: Szabó Magda regényei, avagy Kuczka Péter versei.

Nézzük, mit írt Kuczka – aki elsősorban költőnek tartotta magát és csak másodsorban szerkesztőnek – önmagáról:

Verseimre elutasító bírálatokat kaptam. Elismerték ugyan, hogy „az elsők között ábrázoltam a felszabadult nép életét”, elismerték „harcos” magatartásomat, de az írókongresszuson már a sematizmus egyik fő képviselőjének tekintettek, Majakovszkij utánzójának, az előadói iroda vitájában, amelyet megzavarodva, szótlanul ültem végig, s ezt megelőzően a „klikkharcok” résztvevőjének. Nyerseségemmel, fölényességemmel s talán szerénytelenségemmel sok íróban keltettem ellenérzést, „beavatottságomat”, az Írószövetségben szinte gyerekfejjel kapott feladatomat s ezzel „hatalmamat” sokan nézték rossz szemmel.

Közben én kommunistának hittem, éreztem s egyre inkább tudtam magamat, a párt írója kívántam lenni, szolgálva a kitűzött célokat. Nem kételkedtem abban, hogy a marxizmus-leninizmus teljes elsajátításával és átélésével eljuthatunk az irodalom csúcsának tartott szocialista realizmushoz. Hittem eredményeinkben, sikereinkben, hiszen dolgoztam értük, és tapintottam őket. Elfogadtam, mert szükségesnek tartottam az ütemes tapsokat, Sztálin és Rákosi dicsőítését, elhittem az osztályharc kiéleződését, a Rajk-pert. A leegyszerűsített s ezzel érthetőbbé, áttekinthetőbbé vált világot fogadtam el, a valóság bonyolultsága nyilván riasztott, az emberiség történelmét amolyan „hosszú menetelés”-nek láttam célja, a kommunizmus felé. Kétségeimet elfojtottam, korábbi nézeteimet, véleményeimet, ismereteimet vagy elvetettem, vagy beillesztettem új világképembe.

Vagyis, akárhogy is nézzük, egy virtigli kommunistát veszítettünk el benne. Aki azért mégse volt annyira elégedett az ügy és a dolgok állásával, hiszen ötvenhat után nem véletlenül koppintottak a fejére. Nem nagyot, de azért 1964-ig indexen volt.  

Eddig tartott a költemények méltatása. Ugorjunk.

A sci-fire.

Magyarországon a sci-fi az ötvenes évek elején még valami gyanús, az imperializmus dágványából kinőtt dudvának számított. A nép egyik újabb ópiumának, melyet a coca-cola mámorban fetrengő gaz kapitalisták, kizárólag azért találtak ki, hogy tovább hülyítsék a munkásosztályt. Tartott ez a szemlélet egészen addig – ismét csak azt kell írnom: a legendák szerint -, míg el nem vetődött Magyarországra Ivan Antonovics Jefremov, a biológiai tudományok doktora, paleontológus, mellesleg sci-fi író. Valakinek az a vidám ötlete támadt, hogy megkérdezi, milyen a testvéri Szovjetunióban a sci-fi helyzete. És Jefremov kibontakozott… A sci-fi népszerű! Mi több: támogatott!

Hja, kérem, ha egy Sztálin-díjas ezt mondja, akkor az mégse lehet egy Marx és Lenin ellen való dolog.

És lőn Magyarországon sci-fi.

És ennek az atyja Kuczka Péter.

Nem mintha addig nem lett volna sci-fi irodalom. Gondoljunk csak Karinthy és Jókai ilyen témájú műveire, hogy másokat már ne is soroljak fel…

Szigorú, de igazságtalan szerkesztőként csakugyan mindent megtett a sci-fiért. Két könyvsorozat, a Kozmosz Fantasztikus Könyvek, és a Kossuth Fantasztikus Sorozat, valamint a Galaktika – előbb antológiasorozat, aztán magazin – fűződik a nevéhez. Az én korosztályom az ő szerkesztésében ismerte meg a világ sci-fi irodalmát – ezért tényleg köszönet neki -, illetve azt a részét, melyet ő megismerésre méltónak ítélt. Mert az a fránya ideológia már megint belejátszott… Jorge Louis Borges jöhetett, de a Star Trek nem.  A csillagok háborúzhattak, Frankenstein teremtménye riogathatott, de Conan, a barbár már gyanús alaknak számított. És nem a műfajtól – sci-fi, fantasy, horror, vagy a bánat tudja mi – függött, hanem egyedül tőle.

Az ilyen egyeduralom meg – akármilyen szögből is nézzük – sose jó. Még a legjobb szándékú egyeduralkodó is tévedhet. De még mekkorákat!

És óriási sikerei voltak. Elvégre a hetvenes-nyolcvanas években a Galaktika jelentette a magyar sci-fit. A világszínvonalú magyar sci-fit, melyet - neki köszönhetően – külföldön, nyugaton is, egyre inkább meg- és elismertek. Ma már hihetetlen tűnik, de tény, hogy az antológia olykor százezer példányban is megjelent. És elfogyott! De a hatvan-hetvenezres példányszám általános volt… És nemigen maradt belőle visszárú… Igaz, konkurenciája se volt. A Galaktika körül kialakított Galaktika Baráti Körnek tizenötezer tagja volt – nem utolsó sorban azért, hogy elérhessék a csak a baráti kör számára kiadott könyveket – és akkor még nem is említettem az országszerte megalakuló Galaktika és sci-fi klubokat, köröket. Az viszont mókás volt, hogy a klubok és Galaktika olyan szinten álltak egymással szemben, hogy a purparlé a nemzetközi porondon is ismert lett.

Igazi szocialista sikertörténet lett a magyar sci-fi. Nem utolsó sorban: Kuczka Péternek köszönhetően…

De a régi beidegződések… Hiába emlegették külföldön is világszínvonalúként a Galaktikát, a diktatúra, a kézi irányítás maradt. Még akkor is ha munkáját már nyugaton is elismerték. Talán kár volt. Így még inkább tévedhetetlennek hihette magát… Közszájon forog a történet Gáspár András regényéről, a rendszerváltás idején ikonikussá váló „Kiálts farkast”-ról. Kuczka simán elutasította a regényt, holott akkor már Gáspár András egyáltalán nem volt ismeretlen kezdő sci-fi körökben. A Galaktikában is jelentek meg novellái, de ez a regény… Csípte a szemét a szerkesztő úrnak. Megjelent hát másutt. És akkora sikert aratott, de akkorát…

A rendszerváltás sok mindennek betett. Sajnos a Galaktikának is… Mert a Galaktika, amely ma is létezik, már nem „az” a Galaktika. És betett Kuczka – mondjuk ki nyíltan – ízlésterrorjának is. Hála az égnek, nem volt rossz ízlése…

Mindent összevetve: sokat köszönhet neki a magyar SF irodalom. Jó és rossz értelemben egyaránt. De a világ és benne az emberek már csak ilyenek… Egy biztos, ha valaki a magyar SF irodalomról, a történetéről beszél, Kuczka Péter kihagyhatatlan belőle...

Kuczka Péter Székesfehérváron született, 1923. március 1-én és Budapesten hunyt el 1999. december 8-án. Béke poraira.

Kép: Kuczka Péter

Forrás: Wikipédia; Prozanostra.com – Acélpatkány: A magyar sci-fi atyja

Szólj hozzá

Fősodor Kupalői históriák